5. Akit érettünk keresztre feszítettek

A Fájdalmas rózsafüzér ötödik titka: Akit érettünk a keresztre feszítettek

Minden jó szándékunkat megpróbálja a sátán áthúzni. Ha mi fölfelé akarunk tekinteni, azt mondja, nézzünk embertársainkra. Ha tenni akarunk értük valamit, azt hazudja, hogy elég lenne az Istent elméletben imádni. S e kettősség, Isten akaratának keresése és a megkísértettségünk kereszttüzében megfeszítve érezzük magunkat. Ekkor Jézus keresztje befelé, mélységében megnyílik, és önmagába rejt minket. Nem fog szétszedni Isten és a világ különböző dimenziója, ha rátalálunk Isten elrejtő szeretetére, ami Önmagába fogad bennünket. Nekünk nincs keresztünk, csak Neki, amit megoszt velünk. Ha a miénk lenne, meghalnánk rajta. Az Övé azonban az Életre vezet. (Garadnay Balázs)

IMASZÁNDÉK:

Uram, ma több száz testvéremmel együtt imádkozom azért, hogy megtérjek, hogy elfogadjam Krisztus megváltó szeretetét. Köszönöm, hogy meghaltál értem! Segíts, hogy felfedezzem, milyen életre hívtál meg engem és elkötelezzem magam szereteted mellett.

Miatyánk …

Üdvözlégy Mária … (10x)

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.

Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. Amen.

***

A lelkigyakorlat összes eddigi anyagát itt találod.

***

Nyugodtan megoszthatod gondolatodat, imaélményedet, vagy ami megérintett a többi lelkigyakorlatozóval, itt a hozzászólásnál!

1 válasz
  1. Tóthné Brandenburg Kornélia
    Tóthné Brandenburg Kornélia says:

    El sem tudjuk képzelni hogy Jézus mennyit szenvedett értünk! Érdemes elolvasni Jézus szenvedése orvosi szemmel!

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Hozzászólás a(z) Tóthné Brandenburg Kornélia bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük