Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutatóval beszélgettünk az érzelmi intelligenciáról, melynek egy területére, a kritika elfogadására külön is kitértünk. Ennek részleteit osztjuk meg most meg olvasóinkkal.

Hogyan mondhatok kritikát és mennyit? – tettem fel a kérdést, melyre a következő, nagyon megszívlelendő választ kaptam:

A kritika elfogadása az érzelmi intelligencia területe. Befogadhatósága nem attól függ, hogy építő szándékkal mondták-e (hiszen természetesen azért mondunk kritikát…).
A kritikát – és minden kritikus megnyilvánulást, még egy arcmozdulatot is, felnőtt is, gyerek is, – az idegrendszerben ott érzékeljük, ahol a fizikai bántalmazást. Úgy érezzük, mintha jól pofon vágtak volna. Akkor is, ha jobbító szándékkal mondtam vagy kaptam. Ez abban a pillanatban fáj. Mindenkinek. Erre fel kell készülni. Ha egy gyerekről vagy egy serdülőről van szó, akkor ez háromszorosan is fáj. Innen induljunk ki.

Ettől függetlenül természetesen időnként meg kell fogalmazni a kritikát, és megtanulni, miként tálaljuk, hogy azt el tudja fogadni a másik ember. (Egyébként sajnos divattá vált, hogy ha kell, ha nem kritizálunk, amire azért biztosan nincs szükség. Ezen a területen is sokszor többet segítene egy kis önmérséklet…)

ALAPELVEK

De most lássunk néhány alapelvet, hogy ha már kimondjuk, hogyan lehet befogadhatóvá tenni az észrevételünket!

Először is a jó kritika nem objektív. Azt vállalni kell, hogy én így látom. Éppen most, ezt így látom. Nem azt mondom, hogy „ez így van”. Így mindenkinek elfogadhatóbbá válik a kritika.

Igen, nekem van egy szempontom, de nyitva hagyom, hogy neked is lehet egy. Adok lehetőséget arra, hogy elmondhasd te is, hogyan látod. Neked is lehet jó meglátásod, nézzük meg, beszéljük meg. Ha nem egy lezárt minősítést mondok, hogy „te márpedig ilyen vagy és kár is az egészért”, hanem pl. megfogalmazok, vagy közösen átgondolunk egy lehetséges kiutat, az segít.

A befogadhatósághoz az is hozzátartozik, hogy mögötte legyen ez is: veled vagyok. Ennek jelét is kell adni! Látsszon is! Az arcodon is, vagy egy gesztusban.

Egy középvezetői képzésen láttam:
Gyári munkásoknak kellett megmondani, ha elrontottak egy munkadarabot, hogy pl. sok ez a selejt. A vezetőknek azért, hogy ebből tényleg előrelépés lehessen, azt kellett gyakorolniuk, hogy a hiba reális megnevezéséhez minden alkalommal tegyék hozzá valamilyen formában, saját szavaikkal azt: „ha legközelebb hibázik, el ne felejtse, hogy maga nagyon jó!” – Tehát: el ne felejtse, hogy maga nagyon jó!

Fontosnak látom, hogy a gyermekeinknél is csak akkor fogalmazzunk meg kritikát, amikor erre is van már belülről egy kis indításunk: „Azért mondom, mert tudom, hogy nagyon jó vagy”.S ezt fejezzem is ki valamivel. Pl. egy bátorító hátba veregetéssel, néhány szóval: Tudom, hogy a múltkor is olyan jól sikerült, gyere, próbáljuk meg! Szülőként, de társként is ki kell tudni fejezni ezt.

A kritika elfogadhatóságának aránya 3:1 vagy még inkább 5:1. Ez azt jelenti, hogy gyermeknél és közeli hozzátartozónál ahhoz, hogy be tudjon fogadni egy kritikát, 5 olyan pozitív gesztus kell, ami kifejezetten a személyének a megerősítése.

KAPD RAJTA, HA JÓT TESZ!

Nem csodálkozhatunk, ha nem tudja elfogadni a kritikát, ha nincs meg ez a 3:1, 5:1 arány. „Kapd rajta, ha jót tesz!” Kapd rajta a jón! Abban kell „utaznunk”, hogy a jó erőfeszítéseket is jelezzük vissza. Azért, hogy meglegyen az alapunk ahhoz, hogy majd adott esetben befogadható legyen egy kritikai megjegyzésünk. Nagyon fontos ez a visszajelzés, különben nem tudja majd meghallani a bírálatot.
„Kapd rajta, ha jót tesz”, – akár írjuk ki ezt a szobánk falára, de a szívünk falára mindenképpen!

ÖSSZEFOGLALÓ GONDOLATOK

Rita nagyon hasznos szempontokat és gyakorlatot adott most az Ön számára. Próbálja ki a gyakorlatban!

A következő anyagot március 21-én küldöm!


Mi az Ön véleménye, tapasztalat, gondolata?
Kérem, ossza meg velünk!

1 válasz
  1. Zsuzsa
    Zsuzsa says:

    Nagyon jó ötleteket kapok egy-egy “kapcsolatok” írásban. Örülök a mostani tanácsnak is, de sajnos az emberek nagyon hiúak, magabiztosak és érzékenyek. Hiába kezdi az ember a kritikát dicsérettel, a hibát nem fogadják el , megsértődnek, rögtön a plafonon vannak. Gondolom, már gyerekkorban kellene megtanítani, hogy el kell gondolkodni a fájó kritikán is, hátha igaza van annak, aki mondja. Tudom, hogy ez nem könnyű, mert alázatosnak lenni nehéz.
    Zsuzsa

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük