19. nap: A szenvedésben megtaláljuk Krisztust (03.12.)

1Kor 1,22-24
A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.

Egy jóravaló, hívő embernek szép családja volt. Negyedik gyermeke azonban súlyos fogyatékossággal született. Attól a naptól fogva egyre csak nőtt benne az elkeseredett, fékezhetetlen düh. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogyan engedhette ezt az Isten.

Egy napon azt mondták neki, hogy Isten a közeli hatalmas, megmászhatatlannak tartott hegy tetején lakik. Elhatározta, hogy elmegy és beszél vele. Elkezdett bátran felfelé kapaszkodni. Óriási erőfeszítéseket kellett tennie az ösvény nélküli, szinte járhatatlan sziklákon. Ennivalója, vize gyorsan elfogyott. Füvekkel és bogyókkal táplálkozott, amennyire tudott. Egyre jobban elfáradt, de a keserű elszántság hajtotta előre.

Minél közelebb került a hegytetőhöz, annál jobban vert a szíve: egyfajta szent félelmet érzett. Amikor nagy nehézségek árán végre felért a hegyre, egy kis kunyhót talált ott.
Amikor benyitott, rögtön látta, hogy nem Istennel van dolga: csak egy angyal üldögélt odabent.
– „Isten nem itt lakik!” – mondta az angyal. – „Lent találod Őt a völgyben, egy asszony karjaiban.”
A férfi csalódottnak, becsapottnak érezte magát, de nem adta fel. Mindenképp számon akarta kérni az Istent kisfia és családja szerencsétlensége miatt. Lassan, fáradtan, zaklatottan elindult lefelé. Szívét egyre jobban nyomta a szomorúság. Hosszú napok múlva, a végsőkig kimerülten leért a hegyről a völgybe, s elhomályosuló szemeivel megpillantott egy házat. Benyitott az ajtón, s íme, ott találta fogyatékos kisfiát mosolygó felesége karjaiban. Ekkor megértette. Térdre borult, s hosszasan, hálakönnyeket ontva imádkozott Istenhez, aki mindvégig jelen volt az ő szenvedésében.

Az Istenben bízó, hívő ember élete nem abban más a nem hívőkhöz képest, hogy vele nem történik baj, őt nem éri szerencsétlenség vagy megpróbáltatás. Egyrészt senki nem képes tökéletesen bűntelen életre, márpedig a bűn előbb-utóbb mindenképpen megtermi a maga keserű gyümölcseit a mindennapjainkban.
Másrészt pedig a bűn által megrontott világ, emberi lét hatásai alól szintén nem tudjuk kivonni magunkat. A sorsközösségre meghívott emberiség minden tagja szenved a mások hibáitól, az előttünk járó nemzedékek által elrontott dolgok következményeitől. Ahogyan az utánunk jövők is kínlódni fognak a mi botlásaink utóhatásaitól.

Az a nem mindegy, hogy hogyan fogadjuk ezeket a csapásokat, fájdalmas megpróbáltatásokat. A hívő embert az különbözteti meg, hogy ő igyekszik megtalálni Istent a szenvedések közepette is, törekszik megőrizni Vele a kapcsolatot a bajban, nyomorúságban is.

Jézus sem volt mentes a kísértésektől, a sátáni befolyás próbálkozásaitól. Ő azonban tudott az Atyára figyelni, az iránta való szeretetbe kapaszkodni a legnagyobb megrázkódtatások közepette is.
Nagyböjt egyik legfontosabb célkitűzése, értékes gyakorlata az kell, hogy legyen számunkra, hogy igyekszünk Istent megtalálni, Istenre figyelni az óhatatlanul előforduló rossz dolgok, szenvedések közepette is! Aki nem veszíti el Istent élete fájdalmas élményei során, annak a számára felragyog a szivárvány a sötét felhők felett! Az vigasztalást nyer a szomorúságban, erőt kap nehéz terhei cipelésére. Nem süllyed alá a hullámok minden csapdosása ellenére sem, hanem érezni fogja, hogy valami nálánál sokkal nagyobb erő a hátára veszi, s átsegíti minden bajon, nyomorúságon!

(Dr. Finta József atya, Kecskemét, Főplébánia)

TIPP:

Figyeljünk arra, hogy a szenvedések, a fájdalmak közepette is felfedezzük Isten gondoskodását, szeretetét.
Ha valakinek, Neked ez sikerül! Nyugodtan oszd meg itt mindannyiunkkal!