Ami a legfontosabb az életben

Kedves Barátom!

Az előző alkalommal már említettem és még néhányszor fogom is, hogy Jézusból soha nem látott szeretet áradt – minden emberre. Ez a szeretet volt az, ami utána meghatározta az utamat. De nem csak az enyémet.

A következő két-három nap felforgatta az életem. A megélt események abban segítettek, hogy mindig Jézus nyomában járjak és mindig Rá szegezzem a tekintetemet és megértsem, hogy a szeretet az, ami az életem mozgatórugója. 

A következő években is, a húsvét előtti napokban lélekben újra és újra elkísértem Jézust a szenvedésében – visszaemlékezve az átélt eseményekre. Ilyenkor hagyom, hogy rám tekintsen és olyannak lásson, amilyen valóban vagyok. Nem kell bátornak mutatkoznom – hányan elfutottak. Beszélhetek neki csalódásaimról, bajomról… mindenről.

Amikor eszembe jutnak a húsvét előtti események, igyekszem úgy látni a dolgaimat, ahogyan Ő láthatta és arra késztet, hogy úgy szeressem én is az embereket, ahogyan Ő tette.

Nos, vágjunk bele! Készen állsz, kedves Barátom?

Húsvét előtt pár nappal újra találkoztunk Jézussal. Már keresett minket. Látszott rajta, hogy valami fontos dologra készül. Úgy gondoltuk, mi tanítványok, hogy ez a közelgő ünnep izgalma.

Arra kért bennünket, hogy készítsük elő az ünnepi vacsorát, de ezt igen méltóságteljesen mondta. 

Így hát voltak, akik elmentek helyszínt keresni. Én pedig még két társammal szóltam a többi tanítványnak, hogy napnyugta után Jézus vár bennünket vacsorára.

Végülis egy emeleti termet sikerült szerezni a közös ünnepléshez. Amikor odaértem, Jézus már jelen volt. Nagy szeretettel fogadott bennünket, és rendkívüli nyugalom és béke áradt belőle. Valahogy mindannyian megéreztük, hogy nem mindennapi pillanatok ezek. Fontos dolgokról lesz szó.

Nagy vidáman körbeültük az asztalt, vártuk az ételt. Egyszer aztán Jézus felállt, fogott egy vászonkendőt és egy mosdótálat. Látszott, hogy tudatosan készült valamire.

Odament az egyik apostolhoz, letérdelt elé, fogta a lábát és megmosta, majd a kendővel megtörölte. Így folytatta a többieknél is.

Döbbent csend lett a teremben. 

Nem értettük, mi történik. Ez a tevékenység a jobb módú családoknál a szolga feladata volt. De hát miért alázkodik meg ennyire, hiszen Ő a Mesterünk?

Amikor Péterhez ért – aki természetesen akadékoskodott -, Péter ezt kérdezte:

„Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!”

Hát igen, ő mindig ilyen fafejű volt.

„Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.”

Húha. Ez kemény beszéd volt. Megdöbbentünk. Képes lenne a Mester “kitagadni” Pétert? Elgondolkodtam ezen. Jézus ennyire komolyan veszi, minden elé helyezi a szolgáló szeretetet?

Látta a Mester, hogy zavarodottság van bennünk, ezért megkérdezte: 

„Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.” 

Ezzel végképp nem tudtunk mit kezdeni. Csodálkozva egymásra néztünk. Viselkedjünk tehát szolgaként? Ennyire radikális szeretetet kér tőlünk? Jézus folytatta:

“Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek.”

Percekig néma csend volt a teremben. Erre nem számítottunk, hogy ilyeneket kér tőlünk.

De Jézus tette a “dolgát”. Megmosta az én lábamat is. Amikor megtörölte, felnézett rám és átható tekintetével rám mosolygott. Könnyek szöktek a szemembe – életemben először. Soha nem éreztem magam ennyire szeretettnek!

Kedves Barátom!

Te is vágysz rá, hogy szeressenek? Akkor tegyél másokat boldoggá! Ilyen egyszerű. Ezzel az eltökélt szeretettel szeresd családtagjaidat, barátaidat, munkatársaidat, a szembe jövőt az utcán!

Persze, nem mindenki fogta fel, mit tett a mi Mesterünk!

Nem mindenki fogadja el a szeretetet, az Úr szeretetét. Azt ugyanis vissza is lehet utasítani. Jézus soha nem akarta rákényszeríteni magát, szeretetét másokra. Akadt egy ember, aki inkább magával volt elfoglalva. Árulást fontolgatott a szívében. Júdás volt az. Meg is lepődtünk, amikor halkan Jézus utalást tett rá.
Mivel Jézus mellett ültem az asztalnál, észrevettem, hogy Júdás kezdi kellemetlenül érezni magát. Amikor Jézus ránézett, elfordította tekintetét, majd ki is ment a teremből és vissza sem jött. Úgy látszik, benne nem a szeretet vert gyökeret, ami éltet, hanem a gonosz, ami romlásba visz. De ez Júdás döntése volt.

Kedves Barátom!

Tudod mire tanított ez az epizód engem? Arra, hogy Jézus sohasem ítélkezett. Nem tárta fel a többiek előtt: “látjátok, itt az áruló”. De amikor elment Júdás, utána sem mondott rá semmi rosszat. Még most is szerette.
Hm. Hányszor beleestem már én is az ítélkezés csapdájába, vagy csak rosszat mondtam a másik háta mögött. Jézus arra hív, hogy készségesen, szabadon és megbocsátó szívvel kövessük. Ezt ne felejtsd el!

Ezek után Jézus hosszasan beszélt, szinte búcsúzkodott. Mondta is, hogy ahová most megy, oda mi nem mehetünk. Ezért sok mindent akart még a lelkünkre kötni. A mondandójának középpontjában mindvégig a hit és a szeretet állt. Új parancsot adott nekünk:

Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.

Ez volt a fő üzenete.

Kedves Barátom!

Néhány gondolatot említenék most számodra azok közül, amelyek rám nagy hatással voltak az eddigi életemben és amiből rengeteget merítettem.
(Ha szeretnél jobban elmélyülni Jézus tanításában, javaslom elolvasni a János evangélium 14., 15., 16., 17. fejezetét!)

A Mester mindenekelőtt hitet és szeretetet kért tőlünk

Rávilágított a hit erejére:

Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! 

Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, és amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek …

Micsoda szavak, micsoda ígéret. Igen, erre érdemes volt rátenni az életem.

Sőt, megígérte a Szentlelket is:

… majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.

Mennyire gondoskodó Jézus. Mennyi-mennyi jelét adja a szeretetének. Nagyon sokféle formában kifejezte, hogy velünk marad és segíti az életünket. 

Az egyik kedvenc hasonlatom:

Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.

Ha olyan szoros a kapcsolatunk az Úrral, mint a szőlőtő és a szőlővessző, akkor lesz értelme az életünknek. Azt hiszem, ezt fejezte ki az is, amikor a kenyérre és a borra azt mondta, hogy ez az ő teste és vére.
A közösségekben azóta is ezekkel a szavakkal ünnepeljük az utolsó vacsorát és az Ő jelenlétét.

Bizony, hányszor volt, hogy próbáltam elérni valamit az életemben… Ha csak magamra, a tehetségemre számítottam, sosem sikerült.

Megható volt számunkra, ahogyan a vacsora végén Jézus elmélyülten és hangosan imádkozott mindannyiunkért, hogy megmaradjunk a hitben.

Szükségünk is volt rá, mert a vacsora után elsétáltunk a Getszemáni kertbe, hogy lepihenjünk. Viszont a megpróbáltatások csak most kezdődtek.