MTörv 30, 18-20
Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá. Mert ez jelenti számodra az életet …

Minden nap találkozom a rosszal, a bűnnel, a gonoszsággal és a jóval, a békével és a szeretettel is. Csak rajtam múlik, melyiket választom.
Mi az, ami számomra az életet jelenti? Mi az, ami előre visz! Mi az, amit örömmel csinálok? Mert abban fog Isten szólni hozzám.

Az élet gyakran apró, pici dolgokban nyilvánul meg. Tavasszal kedvenc időtöltésem, hogy közelről gyönyörködöm a földből kibújó, színes virágokban. Ilyen ez az apró virág is a szikla tövében.
Sokszor a legzordabb körülmények között, a tragédiák idején is tud élet fakadni, mert az Isten folyamatosan ajándékozza számomra és mindannyiunknak az életet. Hogy Istennek tetsző életem legyen, ahhoz néha küzdenem kell – akár a bennem lévő rossz szokásokkal is.

Uram, milyen jó tudni, hogy Te vagy az Élet. Most is életben tartasz, jelen vagy.

Milyen nagyszerű dolog, amikor azt érzem, hogy áldott vagyok!
Éreztél már ilyet?
Aki édesanya, az biztosan, hiszen áldott állapotban igazi életet hordott a szíve alatt. Azt az életet, amivel az Isten megajándékozta.


TIPP:
Hol és miben tudom felfedezni ma az Életet, ami engem örömmel, vigasztalással tölt el, amitől béke lesz bennem?
Figyeljek erre, és este, az imádságban adjak hálát érte, ha sikerült ilyet felfedeznem!

Ha már most tudsz ilyet mondani, kérem, oszd meg velünk!

***

(A névtelen hozzászólásokat töröljük!)

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük