Bevezető gondolat
„A hatodik óra táján sötétség támadt az egész földön. A kilencedik óráig tartott. A Nap elsötétedett és a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus akkor hangosan fölkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23, 44-45)
Az Úr most hozza a legvégső áldozatát, amely minden eddigit felülmúl és betetőz: engedelmes a kereszthalálig. S ekkor kiadja lelkét.
Déli sötétség: valami teljesen egyedülálló és nem várt dolog történik a földön, de olyasmi, ami nem csak a földet érinti. Az ember megöli Istent!
A SZENTÍRÁSBÓL:
Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. Amint sokan megborzadtak láttán, – hiszen oly dicstelennek látszott és alig volt emberi ábrázata (Iz 52, 13-15)
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.
Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult.
(Zsid 4, 14-16, 5, 7-9)
A nagypénteki liturgia arra ihlet, hogy megindultan szemléljük a Kereszt misztrériumát, újra megélve az Úr fájdalmas kínszenvedésének titkát. Ebben segítenek a fenti szentírási szakaszok is.
A hóhérok keresztre szegezik testét. Krisztus kínjai kimondhatatlanok. Pedig hányszor találhatott volna a maga számára nyugalmasabb helyet a meghaláshoz. Most egyedül van és kiszolgáltatva durva lelkű emberek kénye-kedvének!
Az egyik legszörnyűbb állapot a kiszolgáltatottság, amikor nincs ráhatásom a dolgokra, nem tudok javítani a helyzetemen, ki vagyok szolgáltatva mások jó vagy éppen rosszindulatának. A tehetetlenség gyakran képes felőrölni az emberek idegeit.
Jézus kezét és lábát odaszegezik a keresztfához. Nem tud mozdulni. Nem tud ellene tenni semmit, csak eltűri, elviseli, elfogadja.
Isten Fiát bűnözőként keresztre feszítették. Jézus az Atyához fordul, a huszonkettedik zsoltár első szavait kiáltja. Ez a szenvedés és az elhagyatottság kiáltása, ugyanakkor az „isteni győzelemben való bizalomnak”, a teljes bizalomnak, és a „dicsőség bizonyosságának” a kiáltása is (XVI. Benedek pápa).
Segíts megértenem, Uram, hogy halandó vagyok. Nem vágyom a halálra, de csak a Te példád mutathatja meg, hogyan fogadjam, azt, amitől rettegek.
Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és a földre rogytak. Jézus ezért újra megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték. Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” Így beteljesedett, amit mondott: „Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. Jézus rászólt Péterre: „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
Jézus Annás és Kaifás előtt.
A csapat és parancsnoka, valamint a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vitték, Kaifás apósához. Abban az esztendőben Kaifás volt a főpap, ő adta azt a tanácsot a zsidóknak, hogy „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarára, Péter azonban kint maradt a kapunál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kijött és szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kapunál őrködő szolgáló megkérdezte Pétertől: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?” „Nem vagyok” – felelte. A szolgák és a poroszlók tüzet raktak és melegedtek, mert hideg volt. Péter is odaállt közéjük melegedni. A főpap a tanítványai és a tanítása felől faggatta Jézust. (Jn 18, 1-19)
Ha a kereszten függő Jézusra tekintünk, szeretetet látunk.
A kereszt fáját áthatja a szeretet, Jézus mindannyiunkra szeretettel tekint a keresztről. Próbáljam meg befogadni imámban Jézus szerető tekintetét. Haldokló pillantása szeretetet hordoz mindannyiunknak, és egyesével mindegyikünknek.
Feltehetjük magunknak Szent Ignác kérdéseit, szemlélve azt, aki felemeltetett az Atya irántunk való szeretetébe: „Mit tettem Krisztusért? Mit teszek Krisztusért? Mit kellene tennem Krisztusért?”
Imánkban elmélyíthetjük és megerősíthetjük e hatalmas szeretetre adott válaszunkat.
Jézusom, te szeretetből vállaltad, hogy megfeszítsenek, ajándékozd nekem a te megbocsátó képességedet, mely képes felejteni, add nekem a te irgalmasságodat, mely képes másokat újjáteremteni!
Add, hogy minden gyónásomban megtapasztaljam azt a kegyelmet, amely a te képedre és hasonlatosságodra teremtett engem, de újjá is teremt, valahányszor az Atya kezébe helyezem életemet minden nyomorúságommal együtt!
Megbocsátásod úgy hangozzék felém, mint annak a szeretetnek bizonyossága, amely megvált és újjáalkot engem, segít, hogy örökké veled legyek! Akkor valóban kegyelmet kapott gonosztevő leszek, és minden megbocsátásod már mostantól a paradicsom ízlelése lesz.
MILYEN GONDOLATOKAT, ÉRZÉSEKET, ELHATÁROZÁSOKAT VÁLTOTT KI ÖNBŐL A MAI NAP ANYAGA?
Képzelje el, hogy Jézus itt ül vagy áll Ön mellett. Mit mondana neki?
Ha teheti, kérem, ossza meg velünk gondolatait!
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!
Hogy tudták, és hogy tudjuk Jézust elárúlni és megölni? Itt a szavak nem segítenek. Elég Jézus szemébe nézni! Ekoir is árad a szeretet belőle. Hálát adok Neku, hogy vele beszélgethetek! Köszönöm Uram! Ámen!
Bocsánat, tudom, nem ilyet kéne írnom! De zsong a fejem ettől a vandál világtól. Megöltük Jézust. Megöljük értékeinket! Megöljük az emberiséget!
Kapkodó világunkban a nagypéntekből is nagyhétfő lett.
Notre Dame – Jézus
Értékek pusztultak.
Később jövünk rá, hogy valóban Isten Fia volt – Isten mosolya
sokan megborzadtak láttán, – hiszen oly dicstelennek látszott és alig volt emberi ábrázata (Iz 52, 13-15) Megöltük..
Eltemetik, fény támad. Utána diadalmaskodik.
Notre Dame gyönyörű. Diadalmasan kiemelkedik minden más közül. Jó rá nézni.
Fény támad, és sokan megborzadnak láttán.
Uram, nem tanultunk! Megismételjük a történelmet, mintha nem akarnánk tanulni!
Irgalmazz nekünk, még mindig bűnösöknek!
Uram! Most készülök a Keresztút járásra munkatársimmal, a falubeliekkel, a falun végigvonulva. A Te keresztutad véget ért, én most tanulni szeretnék tőled a külömböző állomásokon meg-megállva hogyan kell az én saját keresztutamat járni életem során, hogy mindig Veled lehessek. Te légy velem ezen az úton, – kérem a kegyelmet, hogy ki tudjam zárni a külvilág zaját – és mutass utat a továbbiakban is. Tudjak bűbánó szívvel mindig leborulni Szent Kereszted előtt.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm Jézusom! Veled akarom élni az életem, boríts be jelenléteddel!
Drága Jézusom, ma sincs másképpen, mint az előző napok során, – én a Te segítségedre vágyva Hozzád futok reggel, és azt kell megtapasztalnom, hogy Te már nem állsz előttem, sőt nem is térdelsz mellettem, hanem ott vagy a kereszten!
Életem Nagypéntekét szemlélhetem most, és nekem kell feltekinteni Rád, ha kapcsolatba szeretnék lépni Veled.
Jézusom, bocsáss meg nekem! Milyen nehéz beismernem, hogy én, és a hozzám hasonló gyarló emberek bűnei miatt jutottál erre a sorsra! Te bűn nélkül élve, „meghoztad a legvégső áldozatot értünk, amely minden eddigit felülmúl és betetőz, mert Te engedelmes tudtál lenni, egészen a kereszthalálig.”
És én? Minden apró nehézségtől megriadok, fájdalmaim miatt gyakran panaszkodom, és tehetetlenségemben rettegek az előttem álló végső élet feladatoktól. S ami még ennél is elszomorítóbb, az emberektől elszenvedett sebeim miatt, még mindig – de sokszor utasítom el az Általad felém nyújtott segítő embertársi kezeket!
Jézusom, kérlek, tekints le rám onnan a magasból, és gyógyíts meg engem!
Most indulok el (férjemmel együtt) itthonról a mi templomunkba, hogy részt vegyek az idei nagypénteki keresztúton. Szeretnék úgy állni ott az emberek között, hogy észre vegyél engem, hogy megmutathassam Neked, hogy az elmúlt napok igyekezete nem volt hiába való. Nem fogok azzal foglalkozni, hogy ki mit gondol rólam, hogy mennyire tudom hiteles érzelmekkel megélni, hogy milyen fájdalmas lehetett Neked a kereszthalál. Engedd meg nekem, hogy, lábaid elé tegyem igyekezetemet, mellyel Feléd szaladok, de egyben gyarlóságomat is, amivel távol kerülök Tőled – vétkeim miatt.
Hiszem, hogy szeretsz, hiszen a mai nap legfontosabb üzenete számomra ez a mondat volt:
„Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. „
Jézusom, bízom Benned, kérlek emelj fel Magadhoz! Ámen
Köszönöm Istenem,hogy értem is meghaltál a kereszten,és megmentettél az örök haláltól.
Ma nagyon oda figyelek,hogy ne bántsak meg senkit,föleg téged.
Adj Uram minden szeretemnek örök nyugodalmat akik már az örök hazába tértek.