Lk 6,37
Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak.
A parton ültünk némán, néztük a folyót, ahogyan a sötétben úszó fényektől megcsillantak lágy hullámai….
Egyszer csak azt kérdezted:
– Mondd, te mindenkinek meg tudsz bocsátani?
Hirtelen ezernyi gondolat indult el bennem, mintha egy ajtót nyitottál volna ki ezzel a kérdéssel… Nem is szólaltam meg rögtön, annyira magával ragadt az egész…
– Elvileg igen – mondtam később.
– És gyakorlatilag?
– Tudod, az ember érdekes teremtmény. Ragaszkodik még saját fájdalmához is. Görcsösen kapaszkodik belé, félti, mert mi lesz, ha elengedi? Megszűnik valami. Azt már nem látja, hogy nemcsak önmagán segítene….
– De miért van így?
– Mert a fájdalom, a sértődöttség elhomályosítja a lényeget.
Egy léggömb volt a kezemben, fogtam, hogy el ne szálljon. Vigyáztam rá, hisz tőled kaptam.
Néhány percnyi hallgatás után ismét megszólaltam:
– Figyelj csak ….. a fájdalom is pont ilyen – mutattam a léggömbre.
– Milyen? – néztél rám kérdőn.
– …mint ez a léggömb. Ha elengedem, messzire száll, majd eltűnik…. s csak az emléke marad… de nem lesz már a kezemben. A fájdalommal is így vagyunk: nincs többé, ha egyszer elengedtük.
– És ez ennyire egyszerű?
– Nem – mosolyodtam el -, mert ragaszkodom hozzá… Nem akarom elengedni. Hiszen tőled kaptam… De később rá fogok jönni, hogy amíg fogom a zsineget, addig meggátol mindenben, ami teljes embert igényel… Addig csak az egyik kezemmel tudom megfogni a kezedet… megsimogatni az arcod … de ez csak fél … A félig-dolgok életképtelenek… És közben mozdulna a másik kéz is, de a léggömb…
Ekkor jön el a pillanat, amikor eldöntjük, melyik a fontosabb; mert a kettő egyszerre nem tud működni. Ha két kézzel akarlak téged, a zsineget el kell engednem. Én pedig szeretlek, és nem érdekel tovább a léggömb.
De sokan gyűjtögetik a fájdalmat, a sérelmet és képesek szinte belefulladni, teljesen ellepi őket, ám elengedni nem akarnak egyet sem.
– Pedig minden könnyebb lenne – mondtad, és szorosan hozzám bújtál, én két karommal átfontam a nyakad, s a léggömb elszállt…
TIPP:
Bizonyára bántottak meg életed során. Megsértettek. Olyat mondtak, vagy olyat tettek, illetve nem tettek Veled, ami rosszul esett, fájt.
Sok tüske van a szívedben? Hogyan lehetne ezeken felülemelkedned?
Mi lenne az első lépés a megbocsátás felé? Fogalmazd meg! Kezd el megvalósítani – és a léggömb elszáll…
„A gyógyító erő” kurzusunk is tud neked ebben segíteni, konkrét gyakorlatokkal. Katt ide »
Megbocsátani nehéz, de ha nem tesszük, akkor nem tudunk békében élni sem magunkkal, sem másokkal.
Legyen béke
Legyen béke a szívemben,
segíts ebben, Istenem.
Nem kérek most semmi mást,
csak Nálad keresem a gyógyulást.
Hogy a világban egyszer béke legyen,
azt magamon kell elkezdenem.
Lélektől-lélekig,
a békesség így születik.
https://youtu.be/YIwMlVEN16c
Vágtak, szikráztak
Vágtak, szikráztak
a gyilkos magvú szavak
percről percre torzult
sötétedett a nap
a költő szólni, dalolni akart
valamit tenni az elveszett percekért
megpróbálni a lehetetlent
az embertelenségben is
gyújtani fényt
s hogy senki nem hallgatta
nem értette meg
és nem nyúlt utána
meleg baráti kéz
a szeretet titkos szálait szétszórva
elment búsan más utakra
a madarak dalukba szőtték emlékét
Tetszik. Köszönöm, hogy megosztottad. Te írtad?
Nekem nem nehéz a megbocsátás. Felszabadító érzés, öröm békesség.
Köszönöm a léggömbös történetet és a Pintér Béla: Homokba kell írni c. dalát. Már megbocsátottam, de még mindig fáj.
a seb helye megmarad
Pintér Béla: Homokba írva
Nem ezt vártad, nem így mondták.
Mást ígért a szív és mást a száj.
Megint tél van, megint fázol.
Pedig azt mondták, hogy jön már a nyár…
Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj.
Hagyni kell, hadd vigye a szél!
Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más.
Mielőtt megjegyezhetnéd.
És oda kell menni, megölelni,
Akkor is, ha nem te vagy a hibás!
Odamenni, esélyt adni,
Elengedni minden tartozást!
Hogyan tudnál tovább lépni,
Amibe’ hittél, az már nem a tiéd
Hogy lehetne bekötözni
Azt a sebet, ami szíveden ég.
Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj.
Hagyni kell, hadd vigye a szél!
Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más.
Mielőtt megjegyezhetnéd.
És oda kell menni, megölelni,
Akkor is, ha nem te vagy a hibás!
Odamenni, esélyt adni,
Elengedni minden tartozást!