Miről szól a Laudetur Fitnesz Program?

Sok energiát fordítunk a testi egészség megőrzésére: vitaminokat eszünk, sportolunk, mozgunk,
egészségesen étkezünk, ami nagyon is érthető, viszont kevesebbet foglalkozunk a lelki kondíciónk megőrzésével.

Sokkal jobbá válhat az életed, sokkal egészségesebb lehetsz, ha fitt maradsz lelkileg!
Ezt kívánja segíteni a Laudetur Fitnesz Program.

A járvány és mindaz, amit hozott magával, változásra kényszerített mindannyiunkat.
Rengeteg családnál történt kapcsolati, anyagi válság, gyász. Próbára tette tűrőképességünket.
Most pedig a háború árnyéka vetül Európára … Nem tudjuk, mit hoz a jövő!

Aggódhatnánk is, de helyette inkább váljunk egészségesebbekké lelkileg, hogy
szembe tudjunk nézni minden kihívással, amit az élet élénk hoz!

Egészséges lélekkel megváltozhat a nézőpontunk, megtanulunk új módon reagálni,
szabadabbakká válunk, jobban felismerjük Isten akaratát, bátrabban cselekszünk
és javulni fog a kapcsolataink minősége is. 

Kiegyensúlyozottság a viharban

Ez a mottója a Laudetur Fitnesz Program 2022 tavaszi kurzusainak.

SZERETETTEL HÍVLAK A MOST INDULÓ ELSŐ KURZUSRA,
MELYNEK TÉMÁJA EZ
:

Elkerülhetetlen, hogy jöjjenek az életedben küzdelmek, válságok, fordulópontok, megváltoztathatatlan dolgok, kudarcok, veszteségek, betegségek, külső és belső háborúk…

Mit kezdesz ezekkel? Összeomlasz? Menekülsz előlük? Kétségbe esel? Depressziós leszel?

Vagy tanulsz belőlük, „edzettebbé” válsz; megerősödik a hited; megtanulsz elfogadni dolgokat; hálás lelkületűvé válsz; csökken benned az aggodalom, a félelem; felismered az igazán fontos dolgokat és észrevétlenül Isten akarata szerint éled az életed békében.

NÖVELD ÉS ERŐSÍTSD A LELKI ELLENÁLLÓ KÉPESSÉGEDET!
EHHEZ KÍNÁLUNK 5 MÓDSZERT EBBEN A KURZUSBAN!

1. MÓDSZER: KRÍZISEK ÉS A STRESSZ FELOLDÁSA

INTERJÚ
Hogyan gondoljunk a krízisekre? Hogyan kezeljük a stresszt? (videó)

A beszélgetőtárs, szakértő: Tóth Dániel, pszichológus

Ezekről a kérdésekről lesz szó az interjúban:

– Igaz az, hogy erősebben reagálunk, nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a negatív dolgoknak, mint a pozitívumoknak? Miért van ez?

– Milyen jellegű elakadásaink válhatnak krízissé? Milyen jellegű dolgokat élünk meg krízisként?  

– Mikor beszélhetünk krízisről? Mi okozhatja ezeket a kríziseket?  

– Tényleg „népbetegség” a stressz? Hajlamosak vagyunk stresszelni, befeszülni dolgokon. Miért van ez?  

– Milyen hatása van a stressznek az életünkre? Mit tehetünk?  

– Van-e köze a mai felgyorsult világnak, a modern technológiának (pl. mobilfüggőségnek) a stresszhez? Ha igen, hogyan lehet kezelni?

Tóth Dániel vagyok egy 21. századi pszichológus, gamer, influencer, apuka. Szakterületem a digitális tér az internet, videojátékok, okoskütyük világa, ezzel foglalkozom lassan 15 éve. Fontosnak tartom a pszichológiai ismeretterjesztést ezért is kezdtem ilyen cikkek, videók készítésébe. Szívesen segítek a Digitális nevelés, a munka, párkapcsolat, életvezetés kérdéseiben. Az önismereti munka számomra életforma. Hiszem, hogy önmagunk jobb megismerésén keresztül a világot is jobban megérthetjük, az önfejlesztés pedig a boldogulásunk egyik legjobb záloga.

További információk: https://pszichologuspasi.hu/

Hogyan tehetjük a stresszt ellenségből barátunkká? (videó)

Kelly McGonigal pszichológus bemutatja, hogyan lehet pozitívumként tekinteni a stresszre, és bemutatja ennek eddig ismeretlen eszközét.

Majd helyett most. Avagy hogyan őrizhetjük meg lelkünk békéjét?

A mai stresszes világban sokan a körülményeket okolják, és passzívan várják a változást, ami elhozza a lelki nyugalmukat. A belső béke azonban egy olyan állapot, amit önmagunkban találunk meg – így el sem veszíthetjük. Ebből az írásos elmélkedésből megtudhatod, mit kell cselekedned ahhoz, hogy változás történjen az életedben.

Konkrét „edzésterv”, gyakorlati útmutató a krízisek és a stressz feloldása tekintetében

Az interjú és egyéb anyagok által olyan konkrét gyakorlati szempontokat kapsz összegyűjtve, amelyeket a saját életedbe könnyedén be tudsz építeni, meg tudsz valósítani.

2. MÓDSZER: VESZTESÉGEINK, KUDARCAINK KEZELÉSE

INTERJÚ
Hogyan kezeljük a veszteségeinket, kudarcainkat? (videó)

A beszélgetőtárs, szakértő: Csernák Krisztina, egészség szakpszichológus, pszichoterapeuta-jelölt, gyászfeldolgozás-módszer specialista

Ezekről a kérdésekről lesz szó az interjúban:

– A mai fogyasztói társadalomban, ahol a szerzésen és birtokláson van nagy hangsúly, nehezebb veszíteni, elveszíteni? 

– Ön a praxisában milyen veszteségekkel találkozott: Pl.: haláseset, válás, költözés, családalapítás, örökbefogadás, vetélés, munkahely váltás, háziállat elvesztése, véget ér egy életszakasz,kirepülnek a gyerekek, stb.? Ezek közül néhányat közelebbről is megvizsgálunk.

– Mit élünk át ilyenkor? Hogyan lehet ezeket jól kezelni, feldolgozni?

– Mi köze a veszteségnek a kudarchoz? Kudarcként is megélhetjük a veszteséget?

– Gyógyít az idő vagy nem gyógyít? Hogyan is van ez? 

– A veszteség, kudarc megélésekor gyakran úgy érezzük, hogy magunkra maradtunk, egyedül vagyunk. Hogyan lehet feloldani ezt a helyzetet? 

Életünk során nemcsak a halállal, hanem más – több, mint 40 féle – veszteséggel szembesülhetünk. A veszteségek kapcsán megjelenő alapérzések, a rájuk adott reakcióink között sok hasonlóság van. A feldolgozáshoz azonban nem feltétlenül van meg az eszköztárunk, sokszor tehetetlenek, tanácstalanok vagyunk, elszigetelődünk. A Gyászfeldolgozás Módszer segítségével évek óta segítem egyéni és csoportos formában is a hozzám fordulókat. A beszélgetés során körbejárjuk a fenti témákat, sorra vesszük a segítség lehetőségeit, akár saját, akár hozzátartozói szempontból érint bennünket a veszteség.

Web: www.csernakkrisztina.hu   Facebook: Csernák Krisztina Pszichológus Kecskemét

Mail: csernak.krisztina.pszichologus@gmail.com

Így nézz farkasszemet a veszteségeiddel!

Sokféle dolgot cipelünk magunkkal, ami befolyásolja cselekedeteinket, egész életünket. Mindannyiunknak vannak veszteségei. Hogyan nézzünk ezekkel szembe? Ehhez adunk hasznos gondolatokat, tippeket, gyakorlatokat.

Konkrét „edzésterv”, gyakorlati útmutató a veszteségeink kezelése tekintetében

Az interjú és egyéb anyagok által olyan konkrét gyakorlati szempontokat kapsz összegyűjtve, amelyeket a saját életedbe könnyedén be tudsz építeni, meg tudsz valósítani.

3. MÓDSZER: A MEGVÁLTOZTATHATATLAN DOLGOK ELFOGADÁSA

INTERJÚ
Hogyan tudjuk elfogadni a megváltoztathatatlan dolgokat? Hogyan leszünk képesek „újjászületni“?? (videó)

A beszélgetőtárs: Beer Miklós, nyugalmazott váci megyéspüspök

Ezekről a kérdésekről lesz szó az interjúban:

– Mit kezdjek a megváltoztathatatlan dolgokkal az életemben: pl. Járvány-külső; gyermekkori traumáim-belső. Hogyan álljak hozzájuk? 

– Az ember szeretne mindent kontroll alatt tartani, mindent kézben tartani. Mi történik, amikor ezt nem tudjuk megtenni, hiszen nincs mindenre ráhatásunk? Hogyan éljük meg a kiszolgáltatottságot? Hogyan találhatjuk meg Istent ilyenkor, a megváltoztathatatlan dolgokban?

– Hogyan tudom növelni a lelki „ellenállóképességemet“ a mai zavaros világban, hogy megmaradjon a kiegyensúlyozottság az életemben és hűséges maradhassak Isten szeretetéhez?

– Itt a nagyböjt, közeleg a húsvét. Krisztus feltámadásával új életet hozott számunkra. Mit jelent nekünk a húsvét? Mit jelent egy hívő ember számára az újjászületés?

Édesapját kétéves korában elvesztette. Gyermekkora egy részét Zebegényben töltötte, a gimnáziumot Vácott végezte. Tanulmányait a budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatta. Esztergomban szentelték pappá, 1966. június 19-én.
Sok helyen szolgált káplánként és plébánosként.
2000. április 8-án ceciri címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti főegyházmegye segédpüspökévé nevezték ki.
II. János Pál pápa 2003. május 27-én nevezte ki a Váci egyházmegye megyéspüspökévé. Beiktatása 2003. június 20-án történt. Jelmondata: „Permanentes in fide”, azaz „Rendületlenül a hitben”. 2019. július 12-én vonult nyugdíjba.

Gondolatok kilátástalanság idején

Várszegi Asztrik, nyugalmazott pannonhalmi főapát osztja meg gondolatait, amelyekből erőt és reményt meríthetsz.

Konkrét „edzésterv”, gyakorlati útmutató a megváltoztathatatlan dolgok elfogadása tekintetében

Az interjú és egyéb anyagok által olyan konkrét gyakorlati szempontokat kapsz összegyűjtve, amelyeket a saját életedbe könnyedén be tudsz építeni, meg tudsz valósítani.

4. MÓDSZER: POZITÍV ÖNÉRTÉKELÉS, ÖNELFOGADÁS

INTERJÚ
Hogyan lehet erősíteni a pozitív önértékelést és önelfogadást? (videó)

A beszélgetőtárs és szakértő:: Bohár-Kovács Janka, pszichológus, az Aurum Életműhely vezetője

Ezekről a kérdésekről lesz szó az interjúban:

  • Miért van az, hogy nehezen tudjuk elfogadni magunkat kívül és belül? Miért van az, hogy annyira vágyunk mások elfogadására?
  • Hogyan lehet kialakítani a helyes hozzáállást önmagunk elfogadásához? Konkrét példák, gyakorlatok.
  • Mit jelent a helyes önértékelés és önelfogadás a gyakorlatban?
  • Hogyan lépjünk túl az elénk emelt elvárások falán?
  • Mi fog történni, ha a negatív előjelű lesz az önértékelésünk?

Pszichológusként kiváltságnak élem meg a hivatásomat, hiszen legfőbb munkaeszközöm a jelenlétem mások életében. A segítő folyamatban mégsem csak a személyemre van szüksége a velem szemben ülőnek, hanem arra, hogy megismerje a belé rejtett csodát: életre, gyümölcsöző és gazdag életre lett teremtve. Az Aurum Életműhely vezetőjeként egy keresztény szemléletű szakmai közösség formálódásán dolgozom immár ötödik éve. Újra és újra lenyűgöz, ahogyan a Jóisten személyre szabott szeretetét és gyógyító munkáját látom megnyilvánulni a saját életemben, a körülöttem élőkében, vagy éppen a munkám során megismert emberek történetének alakulásában.

https://www.eletmuhely.com/   https://www.eletmuhely.com/bohar-kovacs-janka/

Önbizalom, magabiztosság 5 lépésben

Az anyagból megtanulhatod, mi az az 5 tulajdonság a magabiztosság szempontjából, ami gyakorlással jól fejleszthető. Hogyan válhat a bizonytalan személyből határozott fellépésű ember? Mi az, amit te magad is tudsz gyakorolni?

Konkrét „edzésterv”, gyakorlati útmutató a pozitív önértékelés tekintetében

Az interjú és egyéb anyagok által olyan konkrét gyakorlati szempontokat kapsz összegyűjtve, amelyeket a saját életedbe könnyedén be tudsz építeni, meg tudsz valósítani.

5. MÓDSZER: AZ ÁLDÁSOKAT SZÁMOLD, NE A PROBLÉMÁKAT!

INTERJÚ
Hogyan leszel képes nagyobb perspektívában látni az életedet? (videó)

A beszélgetőtárs és szakértő:: Cserép Csongor, keresztény pszichológus

Ezekről a kérdésekről lesz szó az interjúban:

  • Sokszor beszűkülünk, magunk körül forgunk, a problémáinkba temetkezünk. Olyan dolgoknak tulajdonítunk jelentőséget, ami valójában nem is fontos. Tényleg ennyire nehezen tudunk különbséget tenni fontos és nem fontos dolog között?
  • Csak a jó dolgokat tartsuk áldásnak az életünkben? Hogyan tekintsünk a rosszra?
  • Mi a helyzet az elengedéssel? Elengedni azt, amin nem tudunk változtatni? Hogyan álljunk ehhez hozzá? Ha elengedünk, akkor utána mindig jobb jön?
  • Mit jelent a hálás lelkület? Hogyan lehet ezt kialakítani magunkban?
  • Mit jelent az, hogy nagyobb perspektívában lássuk az életünket? Mi az előnye ennek a szemléletmódnak? Hogyan hathat az életünkre?
  • Mi az (milyen eszközök), ami segíthet bennünket abban, hogy nagyobb perspektívában lássuk az életünket? 

Cserép Csongor vagyok, gyakorló görögkatolikus családfő, hivatásomat tekintve tanácsadó szakpszichológus. Az embert a hagyományos keresztény antropológia szerint szelemmel, lélekkel és testtel rendelkező, az eget és földet összekötő teremtményként felfogva próbálok segíteni az embereknek. Törekszem arra, hogy nehézségekkel küzdő társainkat a belső béke felé kísérjem.

A keresztény élet lényege, hogy megtaláljuk magunkban az állandóságot. A változatlanság megtapasztalásával életünk súlypontja áthelyeződik, így tisztább és átfogóbb rálátást nyerünk akár legsúlyosabb problémáinkra is. Sok esetben már e látás megszerzése elvezet a lelki problémák megoldásához, máskor pedig életterheink valóban emberhez méltó és derűs hordozásában segít, amelyben a legfőbb útmutatónk maga Jézus Krisztus.

http://pneuma.hu/

INTERJÚ
Györgyben így tudatosult, hogy Isten mennyi áldással halmozza el (videó)

A beszélgetőtárs: dr. Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok alapítója.
A beszélgetésből megtudhatod, György hogyan állt az élete fordulópontjaihoz, küzdelmes időszakaihoz, és hogyan tapasztalta meg életében, a munkájában az Isten áldását.

Konkrét „edzésterv”, gyakorlati útmutató ahhoz, hogy inkább az áldásokat vegyük észre

Az interjú és egyéb anyagok által olyan konkrét gyakorlati szempontokat kapsz összegyűjtve, amelyeket a saját életedbe könnyedén be tudsz építeni, meg tudsz valósítani.

.

A kurzus díja: 6950 Ft

+ AJÁNDÉK minden kurzuson résztvevőnek:
Megkapod „Az útkereséstől a megtérésig” c. nagyböjti lelkigyakorlatot,
amely egy videós beszélgetés-sorozat a 400 éve szentté avatott rendalapító,
Loyolai Szent Ignác jezsuita szerzeteseivel – MÁRCIUS MÁSODIK FELÉBEN.

Jezsuita szerzetesek, akik szerepelnek a nagyböjti lelkigyakorlatban:
Forrai Tamás, Nagy Bálint, Kajtor Domonkos, Patsch Ferenc, Sajgó Szabolcs, Koronkai Zoltán

Biztos vagyok benne, hogy elképesztő hatással lesznek rád a lelkigyakorlatos beszélgetések.
Teljesen és mélyen meg fognak érinteni, ezt garantálom.

Szó lesz az útkereséseinkről, a tévelygéseinkről, az Istennel való kapcsolatunkról, az Isten
akaratának kereséséről, a megtérésről, a nagyböjti készületről és még sok mindenről…

Néhol egészen más megközelítési móddal fogsz találkozni, mint amit megszoktál vagy valaha is hallottál.
Magával fog ragadni a beszélő stílusa, ráadásul egy sor konkrét
szemponttal és gyakorlattal fogsz megismerkedni.

A kurzus anyagait emailben küldjük el.
Az interjúkat, az anyagokat később is, bármikor visszanézheted!

Mit mondanak azok, akik már jelentkeztek a kurzusra?

Hogy miért jelentkeztem? Tornyosulnak a problémák. Akkor kaptam meg a leveledet, amikor szembe találtam magam egy újabbal. Vallom, hogy nincsenek véletlenek. A lelki békémet szeretném visszakapni a kurzuson való részvétellel.

(Horváthné Bauer Erzsébet)

***

Köszönöm a lehetőséget és hálás vagyok a gondolatért és a kurzus megvalósításáért. 
Rohanó életemben igyekszem megfelelni a világ elvárásának, a trendeknek, családnak és azt veszem észre, hogy valami hiányzik, a lelkem nincs rendben. Most, hogy a közelünkben háború van, megijedtem, mondhatom pánikba estem.
Sajnáltam az ott élő embereket és magamat is. Nem tudom/tudtam kezelni a helyzetet, leírhatatlan, amit éreztem. 
Ezért is választottam ezt a kurzust.

(Váradi Zoltánné) 

***

Szeretném a lelkemet erősíteni, hogy viharok, nem várt események esetén
is meg tudjam őrizni lelki békémet. Szeretném, ha a nagyböjti időszak növekedést hozna bennem, ennek eszköze lehet – úgy érzem – a meghirdetett online kurzus.
Köszönöm a lehetőséget, bizakodva várom az anyagokat!
(Rákosi Lászlóné)