ÉVINDÍTÓ LELKI TÖLTEKEZÉS

Kezdd megerősödve az új évet!

Az új esztendőben szükséged lesz kitartásra,
hogy meg tudj küzdeni a próbatételekkel, krízisekkel.
Amikor pedig elbuksz, fel tudj kelni és megtaláld az egyensúlyt az életedben.
A hétköznapokban pedig bírnod kell a gyűrődést.
Ehhez szükséged lesz pozitív szemléletmódra, hogy a jóra tudj fókuszálni.

Ezekről a témákról szól az ÉVINDÍTÓ három lelki kurzusa,
amelyek közül egyet, vagy akár többet is választhatsz.

Ez a három anyag nagyon népszerű volt az elmúlt évben.
Ha lemaradtál valamelyikről, most bepótolhatod!

1. KURZUS:
Bibliaiskola

A MEGKÜZDÉSRŐL, A PRÓBATÉTELEKRŐL A KRÍZISEKRŐL

Ez a kurzus abban segít Téged, hogy a Szentlélek és a Szentírás segítségével megtudd, mi a Te utad, hogyan kell döntened nehéz helyzetekben!
A Bibliaiskolában 20 szentírási részt, jelenetet, történetet elemzünk videó-beszélgetések formájában szakértő atyák közreműködésével.

1) A vízözön és benne Noé szerepe:
Van, amikor átcsapnak fejünk felett a hullámok. „Összedől” körülöttünk minden. Úgy érezzük, mintha Isten haragudna ránk és rosszat akarna nekünk… Mintha Ő büntetne, amikor baj ér.

2) Egyiptomból való kivonulás:
A zsidók a krízisben élik meg a kiválasztottságot: Melyek a zsidó nép kivonulás-történetének főbb állomásai? Hol van ezekben a próbatétel, a megküzdés, a krízis, és ezek mit üzennek nekünk? Nem de ilyen a mi életünk is: állandó változás, úton levés, szembenézés a megpróbáltatásokkal….?

3) Dániel könyve:
Megalkuszunk-e a nehéz helyzetekben? Dániel a bajban, a fogságban is mennyire hűséges marad az Istenhez. A három ifjú a bajban is tanúságot tesz az Istenről. Előfordul, ahogyan Zsuzsannát, úgy minket is igazságtalanul vádolnak, szidalmaznak.

4) Jeremiás próféta:
Rászedtél, Uram! Mi van Jeremiás vallomásának hátterében? Ki is volt Jeremiás, mit lehet róla tudni? Mit élhetett át Jeremiás? Mi is gyakran perlekedünk az Istennel és elmondjuk neki: „rászedtél, Uram…”

5) Jób:
Ha az Isten jó, akkor miért van szenvedés? Feltettük már mi is azt a kérdést: Miért szenved az ártatlan? Miért kerül az istenfélő ember élete válságba? Honnan ered a sok baj, szenvedés és nyomorúság a földön, van-e ezeknek célja és lényege? Összeegyeztethető-e a rossz és az igazságtalanság egy jóságos és igazságos Isten létével?

SZAKÉRTŐ: Dr. Benyik György, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia alapító-igazgatója

1) Ábrahám:
Aki teljesen Isten vezetésére bízta magát: Ábrahám és Sára nagy bánata: nem született közös gyermekük. Hány mai család átéli ugyanezt! Mennyire vesszük komolyan Isten ígéreteit? Istennél tényleg semmi sem lehetetlen? Néha Isten kegyetlennek tűnik? Miért ad próbatételeket?

2) József története:
A nehézségekben helyállás példaképe: Mi is kerülünk olyan helyzetbe, amikor úgy érezzük, elárulnak, becsapnak, kihasználnak bennünket… mint Józseffel is történt. Hogyan válhat mégis minden a javunkra? Hogyan tudjuk meglátni a szerencsétlen, tragikus események mögött az Istent?

3) Jónás:
Istennel élek vagy elfutok? Sokszor mi is legszívesebben elfutnánk Isten elől, mint Jónás tette. Nem akarjuk azt, ami történik. Mire mutat rá Jónás és Isten kapcsolata? Mit üzen nekünk?

4) Rut esete:
Hogyan tudunk a bajban szolidárisak lenni másokkal? Éhínség, költözés, többszörös haláleset, családtagok elvesztése – mindezt átéli Rut is. Vajon, hogyan lehet ilyen nehéz körülmények között megőrizni a szívünk békéjét? Hogyan gondoskodik ilyenkor az Isten?

5) 22. zsoltár:
Miért hagytál el engem? Milyen szívesen panaszkodunk mi is, hogy milyen rossz az életünk, mennyi bajunk van, milyen elviselhetetlen terhekkel kell megbirkóznunk. Mire akarják ráirányítani a figyelmünket a zsoltárok?

SZAKÉRTŐ: Dr. Thorday Attila, teológiai tanár a Gál Ferenc Egyetemen, újszegedi plébános

1) A tíz szűz dilemmája:
Mikor vagyok balga és mikor okos? Ez a helyzet mindannyiunkkal megtörténik: lemaradunk valamiről, nem sikerül az, amire vágytunk …. Mikor van szükség éberségre? Mit jelent ébernek kell lenni (a nehéz időszakokban)? Isten ad nekünk adottságokat, lehetőséget – hogyan használjuk ezeket a viharos élethelyzetekben?

2) A tékozló fiú:
Mindkettő dolgozik bennünk, a tékozló és a realista személyiség is: Mi is eltékozoljuk azt, amink van: időnket, egészségünket, a lehetőségeket… Ki vagyunk éhezve valamire: szépre, jóra…. Van bátorságunk szembenézni önmagunkkal, bocsánatot kérni a nehéz helyzetekben? Hogyan tapasztalhatjuk meg Isten meglepő irgalmát?

3) Az emmauszi tanítványok:
Isten nem fog a semmiből egyszerre csak válaszokat adni: Néha képtelenek vagyunk felismerni a fontos dolgokat az életünkben … Mindig később eszmélünk rá az igazságra? Mit tegyünk, hogy megnyíljon a szemünk Isten jelenlétére és üzenetére?

4) Pál megtérése:
Nem értem, mit akar tőlem az Isten, de megteszem, ami kér: Hozzánk is szól az Isten hozzánk? Hogyan akar kivezetni a tévútról? Szent Pál megtérésének tanulságai. Amikor elérkezik az idő, akkor „visszanyerjük” „látásunkat”?

5) Jakab levele:
Miért öröm, ha megpróbáltatás ér bennünket? Jakab levelében kész útmutatót találunk arra, hogyan is érdemes élnünk. Mit tegyünk a megpróbáltatások, kísértések, harag, a rendetlen kívánságok, türelmetlenség idején? Mennyire fontos a hit és az imádság az életünkben?

SZAKÉRTŐ: Dr. Liszkai Tamás, a Gál Ferenc Egyetem Gyakorlati Teológia tanszékének főiskolai docense, szarvasi plébános

1) A Szent Család menekülése Egyiptomba:
A krízis is javunkra válik? Isten nem óv meg minket a küzdelemtől. Milyen érzés, amikor máshogy alakulnak a dolgok, mint ahogyan elterveztük? Hogyan viszonyuljunk hozzá? Mit kezdjünk a bennünk és a körülöttünk lévő gonosszal? Hogyan kezeljük a veszélyt, a külső fenyegetettséget?

2) Jairus leánya és a vérfolyásos asszony:
Szülessen meg bennünk a vágy a gyógyulásra! Úgy tűnik, Jézus akarja, hogy gyógyuljunk, ne csak testileg, lelkileg is… Hogyan segít, vigasztal, hogyan ad erőt? Istent érdekli az, ha bajban vagyunk? Mit tehetünk mi, hogy gyógyuljunk? Ma is, velünk is történnek csodák?

3) A házasságtörő asszony:
A mások és a magunk iránti irgalmasság ereje: A házasságtörő asszony megéli a kitaszítottságot, a megvetést, az emberek haragját, ami egyébként a bűne következménye. Mi is megélünk ilyeneket… Mi az üzenete Jézusnak az ilyen helyzetekben? Milyen károkat okoz az ítélkezés?

4) Péter tagadása:
Ne a bukásainkra, hanem Jézusra nézzünk! Péter a tagadása előtt rendkívül magabiztosnak tűnik… Sokszor mi is azt hisszük, hogy jobbak vagyunk bárkinél, aztán jönnek a nehézségek és megérezzük kicsinységünket…. Újra és újra szembesülünk ugyanazokkal a bűnökkel, korlátokkal? Mit kezdjünk velük? Hogyan fedezhetjük fel az utunkat, amikor minden olyan homályos?

5) Pilátus ítélete:
A Szentlélek csendes hangja szerint dönts! Pilátusra nagy nyomás nehezedett… Nyomás nehezedik ránk rokonaink, barátaink, családtagjaink, munkatársaink felől? Mennyire cselekszünk mások elvárásai szerint? Hogyan tudunk szívünk szerint dönteni? Mi határozza meg a döntéseinket?

SZAKÉRTŐ: Pálfai Zoltán, makói plébános

A kurzus ára 9.500 Ft.

A kurzushoz INGYENESEN MEGKAPOD a 2900 Ft értékű Merj kicsi lenni! című könyvet. Csak az 1.200 Ft-os postaköltséget kell fizetned.

Assisi Szt. Ferenc halálának közelgő 800. évfordulójára jelent meg. Korlátozott számban van.

2. KURZUS:
Hol csúszol meg?

HOGY MEGTALÁLD AZ EGYENSÚLYT AZ ÉLETEDBEN!

Ez a kurzus abban segít Téged, hogy megtudd, mi okozza az „eleséseidet”, és segít, hogy tartós eredményeket érj el. Ehhez számos példát, történetet, nagyszerű gyakorlatokat, „házi feladatokat” kapsz, hogy jobbá tedd az életedet.

1) A halogatás, ami a legtöbb problémát okozza
A halogatással lehetőségeket veszítünk el és problémákat hozunk létre.

2) Amikor nem látjuk a fától az erdőt
Sokszor rossz irányba haladunk, vagy irányt tévesztünk. Kríziseket élünk át, melyekből nehéz kikecmeregni.

3) Előítéleteink rabságában
Rengeteg hiedelem van a fejünkben, melyek korlátoznak bennünket a céljaink elérésében, a boldogságunkban.

1, Így növeld a bátorságod! Így ne csapd be önmagad!
– Hogyan szerezzünk bátorságot ahhoz, hogy átvegyük az irányítást az életünk felett?
– Hogyan legyen bátorságom ahhoz, hogy kimondjam: félek, nem bízom meg senkiben, naív vagyok, stb…
A cél, hogy ennek a résznek a végére, bátrabban szembe tudj nézni a félelmeiddel, rossz szokásaiddal!

2, Így erősödjön meg az önbizalmad és az éberséged
– Hogyan lesz a három hibából (előítélet, rövidlátás, halogatás) átlagos élet és hogyan lesz a három hiba elhagyásával kiegyensúlyozott emberekre jellemző gondolkodás?
– Miért becsüljük meg jobban a használati tárgyainkat, míg embertársainkba inkább „belerúgunk”?

3, Hogyan lehetsz befogadó ember, aki nyitott az életre?
A gondolkodásunk gyakran nem a lényegre irányul. A legkisebb dolog is elterelheti róla a figyelmünket. A lényeglátás mellőzése gyakori oka az újabb és újabb problémák megteremtésének. De miért fontos a lényeg felismerése és miért van szükség a nyitottságra?
Erre a kérdésre is kapsz választ ebben a részben!

1, Álmokból célok 9 lépésben
Ez a gyakorlatsor 9 lépésen vezet végig, melyek segítségével te is célokká alakíthatod az álmaidat.

2, 5 gyakorlat a lehetőségekre való koncentrálásra
Itt olyan gyakorlatokat találsz, melyek segítenek abban, hogy „rágyúrj” elmédnek azokra a képességeire, melyek a kreativitásodat növelik.

3, Korlátaidat, hiedelmeidet így dobd ki a hátizsákodból
Azt hisszük, csak így, vagy úgy lehet megoldani dolgokat, mert például a szüleink is így csinálták. Megvannak a „miértjeink”, a kifogásaink, a meggyőződéseink. Melyek igazából a legfőbb korlátaink? Ezek feldolgozásában, a megoldások megtalálásában segítenek az itt található gyakorlatok.

1, A célt akkor érjük el, mikor teljesítjük feladatunkat
A közelmúltban elhunyt Mustó Péter jezsuita atya osztja meg gondolatait arról, hogyan is változik meg az életünk, mialatt a lelki utunkon járunk.

2, Így hárítjuk át a saját felelősségünket
Ebben a cikkben megtudhatod, honnan jönnek a betegségeink és mi közünk hozzájuk? Ahhoz, hogy lélekben fejlődj, meg kell értened az életedet. Egy konkrét történet keretében megismerheted, milyen hozzáállás visz előbbre. 

3, Cseréld le a „szemüvegedet”!
A kifogásaink gyakran visszatartanak sok értékes dologtól, és „igazolják”, hogy miért vagyunk még mindig ott, ahol, pedig már máshol szeretnék lenni. Ez a cikk segít abban, hogy más „szemüvegen” keresztül nézd az életedet.

A kurzus ára 9.500 Ft.

A kurzushoz INGYENESEN MEGKAPOD a 2900 Ft értékű  Merj kicsi lenni! című könyvet. Csak az 1.200 Ft-os postaköltséget kell fizetned.

Assisi Szt. Ferenc halálának közelgő 800. évfordulójára jelent meg. Korlátozott számban van.

3. KURZUS:
Formálódj pozitívvá! – Hogy bírd a gyűrődést!
AMIRE FÓKUSZÁLSZ, AZ ERŐSÖDIK BENNED!

Ez a kurzus abban segít Téged, hogy felfedezd mindazt a jót az életedben, amivel az Isten már megajándékozott, vagy meg akar ajándékozni, így új értelmet nyerjen minden.

Íme a 23+1 kulcs témái:

1. Figyelj az erősségeidre! / 2. Fejezd ki a háládat! / 3. Élj nagylelkűen! / 4. Tanulj meg bízni! / 5. Kapcsolódj jobban az emberekhez! /
6. Biztass és dicsérj minél többet! / 7. A remény legyen a létezésed alapja! / 8. Szeress játszani! / 9. Merj belevágni és kitartani! /
10. Legyél szenvedélyes és lelkes / 11. Tűzz ki megvalósítható célokat! / 12. Kerüld a kritikát! /13. Ne rágódj a múlton! / 14. Ne uraljon a félelem! / 15. Kezeld a helyén az anyagi javakat! /
16. Óvakodj a panaszkodástól! / 17. Legyél őszinte magadhoz és másokhoz! / 18. Nevess sokat! / 19. Értékeld az apró dolgokat! / 20. Engedd el, bocsáss meg! / 21. Szánj időt a pihenésre, a természetre! / 22. Vedd észre a szépet! / 23. Ünnepeld meg a kis győzelmeidet is! /
+ 1 Mindenekelőtt: erősítsd a hitedet!

A kurzus ára 9.500 Ft.

A kurzushoz INGYENESEN MEGKAPOD a 2900 Ft értékű Merj kicsi lenni! című könyvet.
C
sak az 1.200 Ft-os postaköltséget kell fizetned.

Assisi Szt. Ferenc halálának közelgő 800. évfordulójára jelent meg. Korlátozott számban van.