Bevezető gondolat
„Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem? Veszem az üdvösség kelyhét és segítségül hívom az Úr nevét” – mondja a 116. zsoltár
Ma nagycsütörtökön arra emlékezünk, hogy Jézus testével táplált és vérével meghintett emberek ki tudnak tartani a földi vándorút zord megpróbáltatásai közepette. A bűn rabságából átjuthatunk Isten gyermekeinek szabadságára.
Minél inkább készen állunk a szolgálatra – ahogyan Jézus is mutatta -, Jézus befogadására, annál inkább felderül az életünkben Krisztus világossága.
A SZENTÍRÁSBÓL:
Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban: „Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja. Hirdesd ki Izrael egész közösségének: a hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelően a szomszédos családdal együtt vegyen egyet. Aszerint számoljátok a meghívottakat, hogy ki-ki mennyit eszik. Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét. Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete a két este között vágja le. Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el.
Így fogyasszátok: a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre. (Kiv 12, 1-8, 11-14)
* * * * *
Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. (1Kor 11, 23-26)
Az ószövetségi történet, amit fennt olvashatott, annak emléke, hogy Izrael népe megszabadult az egyiptomi szolgaságból és szabad lett.
Jézus pedig húsvétkor megszabadított bennünket a bűn szolgaságától, hogy szabadon élhessünk az Ő szeretetében. Nincs ennél nagyobb dolog a világon!
Szabadon odamehetek Jézus elé és lábai elé tehetem minden gyarlóságomat. Ha őszintén teszem, olyan belső szabadsággal ajándékoz meg, ami valódi boldogságot és békét eredményez az életemben.
Ezt megtehetem minden nap este, az imádságomban, a napi lelkiismeret-vizsgálatkor és a szentgyónások alkalmával is.
Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.” Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” – mondta Simon Péter. De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz.
Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. (Jn 13, 1-15)
Ajánlom figyelmébe Gyulay Endre, nyugalmazott püspök úr gondolatait a nagycsütörtöki lábmosás történetéről. (Kattintson a sárga gombra és elindul a 3 perces hanganyag!)
Jézus rabszolgává alacsonyítja magát, hiszen olyan munkát végez, ami a rabszolgák feladata volt. Meg is kérdezi: „Tudjátok, mit tettem veletek?” Felfogtátok, mennyire szeretlek titeket, hogy még erre is hajlandó vagyok? – mondhatta volna Jézus. Teljesen kiszolgáltatottá válik.
Felfogom, mit tett értem Jézus? Önmagát adta az Oltáriszentségben, hogy velem legyen minden nap! Az Ő jósága az én jóságommá váljon, az Ő ereje az én erőmmé váljon, az Ő reménye az én reményemmé váljon. Átitatódjak Jézussal az Oltáriszentség vételével.
A lábmosás példája és az Oltáriszentség alapítása is annak a bizonyítéka, hogy Jézus mindenre kész volt értem. Én mire vagyok kész érte?
Jézusom, jöjj, piszkos a lábam. Légy értem szolgává. Önts vizet a tálba! Jöjj, mosd meg a lábam! Tudom, félelmetes, amiket mondok, de félek szavaid fenyegetésétől: „Ha nem mosom meg a lábadat, nem lesz részed bennem!” Mosd meg tehát lábamat, hogy részem legyen benned!
Origenész
MILYEN GONDOLATOKAT, ÉRZÉSEKET, ELHATÁROZÁSOKAT VÁLTOTT KI ÖNBŐL A MAI NAP ANYAGA?
Képzelje el, hogy Jézus itt ül vagy áll Ön mellett. Mit mondana neki?
Ha teheti, kérem, ossza meg velünk gondolatait!
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!
Uram, leteszem eléd gyarlósagaimat, fogadkozásaimat, amik Nélküled mind hiábavalók. Add kegyelmedet, hogy virrasztani tudjak Veled, hogy ha szükséged van rám, ne fussak el…
Tenyereden hordoztál, s én megfeledkeztem Rólad, elfordultam Tőled, s Te nem álltál utamba.
Mégis, mikor arcomat Feléd emeltem, nem kellett soká keresnem tekinteted, mely azóta visszavár. S én megyek, éhesen, rongyosan, megtörve, botladozva…
Hálás vagyok Uram, hogy megtanítasz szeretni! Jézusom, most meg arra kérlek, hogy mosd meg a lábamat, hogy részem legyen benned! Köszönöm, hogy erőt adsz, és segítesz, hogy a bajból mielőbb kikerüljön a fiam!
Nagyon sokáig azt hittem, szabad vagyok. Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem vagyok az. Van egy rakás kötelék (vastagabbak, vékonyabbak), ami fogva tart: a hiúságom, a gőgöm, az akaratosságom, az önelégültségem. Próbálom minden megkötöttségem felfedezni és a kötelékeket szétvagdosni. Szabad akarok lenni az Isten szeretetére.
Különben nagyon jó a lelkigyakorlat, hálás köszönet érte.
Drága Jézusom, ma leborulok lábaid előtt, és beismerem, mennyire megkötöz engem a saját gyengeségem abban, hogy Téged követhesselek. A hét elején elhatároztam, hogy reggelente azonnal felemelem a szívemet Hozzád, amikor elolvasom és végig elmélkedem a Pirkadat c. közös lelkigyakorlat anyagát. Ma mégis egészen mással töltöttem el a nekem adott szent időt. Emberi módon javítgatni szerettem volna a világot, a körülöttem lévő embereket és eseményeket, s így már nem maradt időm meghallani a Szent Lélek hozzám intézett szavait. Mire ide eljutottam, és letérdeltem Eléd, már szinte dél lett, és hívnak a napi feladatok. Most nem indulhatok ima nélkül tovább – mert nagycsütörtök éppen azt a tanítást szeretné nekünk átadni, hogy „Veszem az üdvösség kelyhét és segítségül hívom az Úr nevét”- nekem is – ebben a nehéz órában segítségül kell hívnom Jézust.
Köszönöm, kedves Emese testvérem, hogy most idemásolhatom a Te mai napi (egyházközségünk számára megírt) rövid elmélkedésedet, amivel jelképesen ma mégis odaállhatok én is az Úr elé, és kérhetem irgalmát, és segítségét:
„Ha nagy fájdalommal, vagy rosszal találkozunk, sokszor bezárkózunk az otthonunkba. Visszahúzódunk, hogy megvédjük magunkat. Elzárjuk magunkat Isten és az emberek elől. Jézus is megjósolja itt, hogy a tanítványok ezt fogják tenni. De Jézus azt is mondja nagycsötörtökön nekünk, hogy ő akkor sem volt egyedül, amikor a tanítványok elaludtak mellette. Ahogyan mi sem vagyunk egyedül, mert ha újra képesek leszünk a nyitásra, rögtön megtapasztaljuk, hogy az Atya valójában végig ott volt és csak arra várt, hogy magunktól jussunk el erre a pontra.
Imádkozzunk:
Jézus Krisztus, amikor a kísértés arra ösztönöz, hogy elhagyjunk Téged, bennünk imádkozol. És arra bátorítasz, hogy ne maradjunk a sötétben, hanem a Te világosságodban éljünk. – Fogadjátok szeretettel: Emese”
Kedves Testvéreim! Imádkozzunk együtt Emesével mi is … Ámen.
Köszönöm Úram,hogy megtanitasz a türelemre mások elfogadására a SZERETETRE.Köszönöm,hogy erőt merithetek
belőled minden bajomban.”Viszem a keresztem csak erőt adj hozzá,,
Uram, a napokban azt tanultam, hogy „A szeretet csúcsa az alázat”. Feladatként kaptuk egy elmélkedésre. Engem ismét az ellentét, a kettőség fogott meg. Te tudod, mi játszódott le bennem akkor is. Felemelő példát adtál, hogy letérdelél, és egyformán mindenkiét, még Júdás lábát is megmostad – pedig ismerted minden gondolatát! Mégis megtetted. Miért? Nem hagytad ki őt, nem aláztad meg a többiek előtt. /Elég baj volt neki az, amikor ő maga jött rá, valójában mit is tett./
Gyarlóságaim tudatában én biztosan nem így tettem volna. Köszönöm Neked hogy ez a példa, ez a kép előttem lehet, erőt és bátorságot ad a hétköznapokban is. Már tudom azt is hogy gyengeségeimben rejlik a legnagyobb erő, és az tesz engem igazán nyitottá. Köszönöm Uram!! – „Az alázatból fakadó tökéletes szeretet szabaddá tesz és felemel.” (Szent Benedek tanítása)
Nagy hálát és megnyugvást érzek. Köszönöm szépen!