Gyermekként legó helyett zongorát szedtem szét, raktam össze
Gyerekkoromban zongorázni tanultam, ahogy haladtam előre tanulmányaimmal, azt vettem észre – szüleimmel együtt -, hogy egyre inkább szeretem a pianínóm belsejét nézegetni, mint gyakorolni. Már gyerekként is többször szétszedtem, majd össze is raktam a zongoránkat, innen pedig egyenes út vezetett oda, hogy hangszerkészítő legyek. Az orgonával pedig úgy kerültem kapcsolatba, hogy abban a műhelyben, ahol a gyakorlati képzésem zajlott, 3 különböző hangszer építésével, javításával foglalkoztak: cimbalommal, zongorával és orgonával. Már a gyakorlatom megkezdése után kialakult bennem egy erős késztetés azt illetően, hogy inkább orgonákkal szeretnék foglalkozni, mintsem zongorákkal. Szerencsére néhány hónappal később lehetőségem nyílt arra, hogy átkerüljek az orgonás részlegre. Ekkor 14-15 éves lehettem, szakmunkás képzés keretében tanultam a szakmát. Természetesen további képesítéseket is megszereztem a szakmában, de azokat már mind felnőttként végeztem el.
Gyerekként az a technikai komplexitás, bonyolultság és sokrétűség nyűgözött le, amit az orgona belső szerkezetének megismerésekor tapasztaltam.
A családomtól maximális támogatást kaptam minden irányból, és ez azóta is folyamatos.
4 gyermekünk van, ketten már felnőttek, ketten pedig még iskolásak. Legidősebb fiúnk, Bence, elég korán kijelentette, hogy ő nem szeretne orgonaépítő lenni, legidősebb lányunk, aki jelenleg 26 éves, már több éve velem dolgozik. Ő az orgonaépítés manuális részében vesz részt, rendkívül tehetséges és ügyes, ezért bízom benne, hogy hosszú távon együtt tudunk dolgozni. Emellett jelenleg egyetemi tanulmányokat is folytat, logopédusnak tanul, tehát még nem köteleződött el teljesen az én szakmám iránt. De az tény, hogy szereti az orgonaépítést.
Ez a szakma a mai napig kuriózumnak számít a legtöbb ember szemében, sőt, sokan nem is gondolnák, hogy egyáltalán léteznek még orgonaépítő mesterek.
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!