Annyiszor feltesszük magunknak a kérdést az életünk során: „Vajon, most jól döntöttem? Helyesen cselekedtem egy adott helyzetben?”

Hogy egy adott szituációban, mi az, ami valóban fontos – nehéz eldönteni.

Lássuk most Tira esetét:

Lenyűgöző sportemberi magatartásnak lehettek szemtanúi a nézők a grossetói U20-as atlétikai Európa-bajnokságon a nyáron. A 3000 méteres akadályfutásban Tóth Lili Anna az első helyen esett hatalmasat, honfitársa Pavuk Tíra pedig nem foglalkozva a versennyel megállt, és igyekezett segíteni, ahogyan az alábbi videó is mutatja.

Utóbb Pavuk a Nemzeti Sportnak elmesélte, hogy próbálta bíztatni a földön fekvő társát, hogy álljon fel, menjen tovább, de Tóth azt mondta, hogy szédül, látszott, hogy sokkos állapotban van.

Pavuk aztán becsületből tovább ment, a közönség óriási biztatása mellett. A magyar lány azt mondta: először azt hitte, hogy más versenyszám miatt tapsolnak. Eltelt egy kis idő, amíg rájött, hogy a sportszerűségét díjazzák. A végén még előzni is tudott, 12. helyen ért célba.

Jó példa arra, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a szeretet azt kéri tőlünk, hogy még a saját érdekeinket is tegyük félre. Igen, ez áldozatot kíván.
TIPP:
Amikor döntés előtt áll – bármilyen kicsi dologról is legyen szó -, tegye fel magának a kérdést:
Mit tenne most a szeretet?
Ha aszerint cselekszik, amit belülről érez, mindig jól fog dönteni és semmit nem kell megbánnia.
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük