Így élik meg a karantént
Egyikünknek sem könnyű ezt a „karantén időszakot” megélni. Nézzük meg, milyen lelki folyamatok mennek végbe Lackfi Jánosban, illetve Várszegi Asztrikban.
Lackfi János: Itt az ideje az elengedésnek
Békesség van bennem, nem szorongok, pedig duplán veszélyeztetettnek számítok, azért is gugyulunk lassan már harmadik hete karanténban. Nyolc éve volt egy stroke-om, ami első számú kockázati faktor, amúgy is elég kritikusak a légutaim, minden nyamvadt vírusnál képes vagyok megfulladni. Nem áll szándékomban kipróbálni egy karcosabbat, így nagyon szigorúan tartjuk a korlátozást.
Az ember a karanténban is ki tudja tömködni az idejét lázongással, gyűlölködéssel, háborgással, a legfrissebb járványügyi adatok után kereséssel, a többi hülye felvilágosításával fröcsögő kommentekben. Tudunk mi elég zajt csapni, hogy ne halljuk a saját belső csöndünket.
Most viszont eljött az ideje az elengedésnek.
Bár nem akartuk, el kellett engedni a kezünkből vagy a fogunk közül csomó mindent, ha nem akarunk fejest ugrani valami nagyobb rosszba. A kegyelem jön, az Úr hullatja esőjét jókra és gonoszokra egyaránt, alá kell állni, zuhanyozni kell benne.
Ha csak most, húsvét idején elolvassa az ember a napi evangéliumi szakaszokat, döbbenetes töprengenivalót talál magának. Nekem például most vált világossá, hogy az emberiség nagyon sokszor attól fél, ami a sziszifuszi mítoszban világosan le van írva: görgetjük, görgetjük, görgetjük a sziklát, ami alighogy felgyötörtük a hegytetőre, visszagördül – de nem ám az előző kanyarig, hanem teljesen vissza, és kezdhetjük újra az egészet. Ezeket a taposómalmokat rendszerint meg is csinálja magának a modern ember, és sokszor munkának is nevezi. De ettől félünk, és ezt neveljük bele egymásba is. Gyerekkoromban sokszor átéltem, minden kritikus tanári megjegyzésnél, szülői fejmosásnál az volt az érzésem, hogy a pontszámom lenullázódott, totális arcvesztés történt. Nem azt tolmácsolták ugyanis felém, hogy kis hiba, nem számít, menj tovább, hanem azt, hogy: hogy mered? Mi lesz belőled? Nem szégyelled magad? Teljes megsemmisítés. Az emberben automatikusan kialakul, hogy ha bármi éri vagy hibát követ el, ismét nullává válva kell visszakullognia a kezdő mezőre. Az ember hajlamos átvinni ezt a hozzáállást automatikusan az Istenre. Az Isten nem ilyen, ezt mutatja a nagycsütörtöki lábmosás története is.
Megindító, ahogy Jézus nekilát megmosni a tanítványok lábát.
Ha ma a plébános lábmosást hirdet, mindenki megmossa otthon, beillatosítja, tiszta zoknit vesz. A tanítványok nem készülhettek lábmosásra, jöttek be a retkes lábukkal, Jézus meg lehajló gyengédséggel nekiáll megmosni. Senki nem értette a helyzetet, Péter bevállalós, hangot is ad értetlenségének. Menne vissza a kezdő lépéshez ő is, és azt kéri Jézustól, akkor mossa meg a fejét és a kezét is, hogy teljesen megtisztuljon. Jézus azt mondja, nem kell visszakullogni a kezdő mezőre, elég csak a lábat megmosni. Hogy ezt valaki meghallja, muszáj közel hajolni a szöveghez. Elmélyült olvasásra van időnk, kérdés, hogy szándékunk van-e rá.
Lesz feltámadás! Elmer Pista a Börtönkereszt című könyvében leírja beszélgetéseit a szocializmusban bebörtönzött papokkal. Az egyikük pap elmesélte, hogy rendszerint a temetőben bujkált, és lelkileg sokat profitált belőle, az volt a legjobb plébánia, rendesek, és csendesek voltak a hívek.
Hasonlóan lehetünk mi is a karanténban, de ne feledjük, mindig van a kezünk ügyében valami. Úgy is mondhatnám, hogy a Gondviselés olyan, mint az ejtőernyő, ha nem nyitjuk ki, sohasem fogjuk észrevenni, hogy ott van.
(Forrás: mandiner.hu)
Várszegi Asztrik: A kilátástalanság idején rátalálhatunk Istenre
A koronavírus előszele olyan hirtelen csapott le ránk, mint ahogy a vihar szokott a Balatonon. Elöljáróink meghozták az ön- és közösségvédő rendelkezéseket. Egy, a napokban tartott megbeszélésen kifejezett ajánlásra önként vállaltam a következő időre a teljes visszavonulást. Aktív éveimben többször ismétlődő tüdőgyulladásaim, felső légúti hurutjaim, megfázásos betegségeim, érzékenységem indokolják ezt. A szobám biztonsága és a séta meg a gondoskodás segít most az elvonulás idején. Hálás vagyok ezért Istennek és testvéreimnek.
Senkinek nem merek és nem tudok tippeket, tanácsot, biztos módszert ajánlani, de meggyőződésem, hogy ez az irány:
Isten mélyebb ismerete, megtapasztalása felé kell tájékozódnunk. Jézusra hivatkozom, ő mondja: „aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak”.
Ezt élhették meg azok a testvéreink is, akiknek Péter apostol azt írta: „Őt, bár nem láttátok, szeretitek, s mivel most látatlanul hisztek benne, kimondhatatlan és megdicsőült örömmel örvendeztek majd, amikor eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.” (1Pét 1,8).
A koronavírus perceken belül mindent viszonylagossá tett, és a média támogatásával szinte csak erről beszélünk. Jó példa erre ez a tegnap érkezett elektronikus levél; az írója egy egyszerű, hit és vallás nélküli fiatal. „Én sohasem féltem még ennyire, mint most, és sűrűn imádkozom is, mert más nem nagyon van, csak a hitünk. Nagyon féltem minden családtagomat! Szerintem most más nem nagyon segít.”
Az érzékenységem azt súgja: elérkezett a fordulat, amikor a teremtés és benne az ember visszanyerheti az egyensúlyát. Az ember, bár csodálatos isteni vonásokat hordoz, nem isten. Három irányban lehet a kitörés útja. Egyrészt Isten irányába: „keressétek arcát szüntelen” (Zsolt 27). Másrészt embertársai felé, az újra felfedezett szerelemben, szeretetben, barátságban, a felebaráti szeretet lehetőségeiben. És mindeközben megtanulhatja a helyes önszeretet módját is.
Ez a kilátástalanság és félelem, ami most sokakat eltölt, emberi érzés, amely elsegíthet az istenfélelemhez. Életem végességének, határainak megtapasztalása visszavezethet a Teremtőnkhöz, éltető forrásunkhoz, örömünkhöz.
Meggyőződésem, hogy ha hittel és nyílt szívvel közelítünk egy ilyen áldatlan helyzethez, az áldássá válhat, gyümölcsöt hozhat. A családban sem szabad jámbor és álságos szavakat használnunk, ahhoz már túlontúl jól ismerjük egymást. Meg kell tanulnunk, be kell gyakorolnunk Jézus példája nyomán a szolgálatot. Aki köztetek nagyobb, első akar lenni, legyen mindenki szolgája, de ne nyújtsa be ezért a számlát, hogy uralkodjék is a többieken.
(A cikk teljes terjedelmében itt olvasható)
Köszönöm , éppen most holgatom mise a radióba , és az segit hogy sikerül átélni néhiz helyzeteket és együtt lenni és közeledni az Istenhez .
Magyar nem az anya nélvem ,a hibekért bocsánotott Kérem , üdv,szeretettel IZA
Kalapos László hozzászólása tetszett ,hogy tükröt tartsunk magunk elé hogy így talán jobban megtaláljuk azt hogyan tudunk Isten felé nyitni . Követni az Ő akaratát .Megpróbálni Vele szorosabb kapcsolatot teremteni a hit által .Az Ő szenvedéstörténetét átélve ,és összehasonlítva a mi keresztünkkel ,csak akkor jövünk rá ,hogy a miénk semmi az Övéhez képest .Így tudunk csak igazán közel kerülni hozzá alázattal , hittel és szeretettel .A szeretet amit Tőle kaptunk sugározzék belőlünk embertársaink felé is. Ámen !
Nagyon szépen köszönöm a megosztott gondolatokat. Kicsit talán segít abban amin most mindannyian keresztül megyünk. Jómagam azt tapasztalom meg, mennyivel másként látok most dolgokat! Mekkora igazság amiről Lackfi János beszél!! A szülői fejmosás és annak következményei, illetve átvetítve a nagycsütörtöki lábmosás története. Mélyen elgondolkodtató! Ebben megközelítésben szinte a lélek mélyéig hatol a mondanivaló! Isten maga a végtelen szeretet. Semmi nem kell hozzá, csak ENGEDJEM magamhoz közelebb, és közelebb és közelebb…. A csendben sokat „beszélgetünk”, és mindig sírás a vége…..Pedig örülnöm kellene, hiszen olyan dolgokra hívja fel a figyelmemet, ami mellett elsiklok. A férjemet helyezte elém(?!?) Zárt ajtók mögött nyissak felé…(??!!?) Szeretem a férjemet, és viszont Ő is, akkor miért? Aztán szép lassan rávezetett a „miért” válaszra. Figyelemmel kísérem mindig az elesettet, nehéz helyzeteikben rögtön vannak választási lehetőségeim amivel ki tudom húzni a bajból, közvetlen, vagy közvetett segítséggel. Vannak kapcsolataim amik jól működnek ezekben az esetekben. Ezért sokan keresnek is. Nem vettem észre mennyire háttérbe került a házasságom. Ő sosem beszélt erről, mindig hagyta tegyem a dolgomat, mert látta mennyire boldoggá tesz ez a karitatív tevékenység. Most a zárt ajtók mögött, megértettem milyen nagyot hibáztam. Mennyivel nagyobb az Ő szeretete irántam mint az enyém Ő iránta. Isten felnyitotta a szememet. Köszönöm! Sok mindent újra értékelek, sok mindent másként látok, és újabb értelmezéseket kapok egy-egy evangéliumi részből. Mostmár ézem, hogy engem is formál mint anyagot, és nemcsak eszközként használ rajtam keresztül formálva másokat. Hiszen mindannyian anyag és eszköz vagyunk az Ő kezében!! Vigyázzunk egymásra! „…. ma Úr és él!…”
Köszönöm a mély és bölcs gondolatokat. Segít az Embereknek „tükröt ” tartani maga elé, hogy vajon milyen a kapcsolata az ISTENNEL. Ez a bezártság nekem is egy jó alkalom a teremtővel való kapcsolatom megerősítésében. Minden alkalmat kihasználok erre, Szt mise, rózsafüzér, Szentségimádásban való részvétel a világhálón keresztül. Sose hitten volna, hogy egyszer erre is sor kerül. Remélem, hogy a járvány végére mindenki elgondolkodik és jobbá is válik a világ ezáltal. Ezért is imádkozom, hogy ez megvalósuljon. Minden csoport társamnak kivánom, hogy vigyázzon magára és imádkozzunk egymásért. Úgy legyen!
Köszönöm szépen! Isten fizesse és áldja Önöket!
Köszönöm, hogy ebben a nehéz időben is ránk gondolnak
Isten áldása legyen Önökkel
Köszönöm, hálás vagyok a csodás valós emberi érzéseket megmutató gondolatokét, melyekben ott van Isten és mi pedig Istenben, az igék tükrében megláthatjuk Önmagunkat, úgy ahogyan a Jó Atya lát. Remélem minél többen tartanak önvizsgálatot, mert borzalmas őszintétlen, becstelen, embertelen világban élünk és ez nem Istentől való élet. Adja az Úr az Ő kegyelmével, hogy meglássuk a szörnyű valóságot és az Ő bölcsességét, hogy változzunk, valtoztatassunk amin kell Isten Dicsőségére.
Lassan egy hónapja élünk bezártságban férjemmel az otthonunkban. Nem könnyű elviselni az egész napi itthonlétet , mert én elég mozgékony vagyok: dolgozom a Mária Rádióban önkéntesként, a Kútvölgyi kápolnában négyszer egy héten sekrestyési feladatokat, imavezetést stb látok el, három imacsoportom van, akikkel együtt imádkozom, van háztartásom is és nagy családom. Szóval ezt most fel kellett adnom, illetve ezeket kell most lemondásként felajánlanom. Érdekes, hogy 63 évi házasság után, most mennyire más oldalról ismertük meg egymást a férjemmel: sokkal érzékenyebbek lettünk, sértődöbbek, ,jobban egymásra szorulunk, megértésben,segítésben.
Reggeleinket a Katolikus Rádióban misehallgatással kezdjük (lelki áldozással). Délelőtt a háztartásban elmaradt munkáimat végzem. Délután pedig 3 órától a Mária Rádió imacsoportjaimmal imádkozom a rózsafüzéreket, 5 órától az APOSTOL TV-t nézem a számítógépemen és imádkozom a szertartásokon egészen kb.1/2 7-ig. Este olvasni szoktam. Napközben az idős munkatársaimat, barátaimat szoktam felhívni és bátorítani őket egy-egy vidám történettel, akinek van gépe annak küldök egy szép filmet szórakozásul. Így próbálunk élni, többet beszélgetni, türelmesen szeretni egymást.
Találjatok ki missziós feladatokat magatoknak, nagy kegyelemben lesz részetek.
A reggelt mindig a Rózsafüzér elimádkozásával kezdem , többek között hazánkért, hazánk külső és belső ellenségeiért, Ferenc pápáért, Orbán Viktorért, a külhoni magyarokért, a magyar családokért, barátaimért , jó ismerőseimért, s legvégül saját családomért, s közben járó imákat is kérek….