Isten végtelenül szeret engem és azért teremtett ilyennek, mert így (éppen ilyen külsővel és belsővel) leszek a legnagyobb ajándék másoknak és így tudom a legtöbb örömöt adni másoknak és kapni másoktól. A lehető legjobb vagyok pont így. Pont az a „hiányzó csavar” vagyok, akire sokaknak szüksége van. Ez az alaphelyzet. Ezzel az alaphittel kell élnünk.

Elronthatom ezt, okozhatom azt, hogy már nem olyan vagyok, amilyennek Isten teremtett (pl.: szenvedély rabjává válhatok, vagy önmagam szépségében tetszelgem). Ilyenkor bocsánatot kérek Istentől, és Ő újra tervez, a mostani jelenemben.

A külső (amivel a nők olyan gyakran elégedetlenek) nem a legnagyobb érték. Az okosság, a bölcsesség, a lelki gazdagság sokkal nagyobb értékek. Ha szellemi és lelki értékeket kaptunk, értékesebbet kaptunk, mint a külső szépség, és ezek felismerésére és kibontására kell elsősorban törekednünk.
(Perlaki Flórián: Isten remekműve – Az ember, részlet)

FELADAT
Gyűjtse össze (és akár írja is le), melyek azok a külső és belső adottságai, amelyek értékek, aminek örül, amire büszke?

Köszönöm, hogy köszönhetem

Vajon mekkora szerepet tölt be a mindennapjainkban a hála és a köszönet? Vajon megjegyezzük, ha finomat ettünk ebédre? Elégedett biccentésen túl másra is futja, ha a gyerekek rendben bepakoltak a szekrénybe?

Sokszor észrevétlen, ám jelentős szerepünk van abban, ami velünk történik, még akkor is, ha azt hisszük, inkább csak megélői, mint alakítói vagyunk napjainknak. Az agyunk ugyanis csoda egy szerkezet. Pontosan arra találja meg a választ, amit kérdezünk tőle. Így, ha arra keressük a választ, hogy „mi jöhet még”, hát arra kapjuk meg a feleletet, és hamarosan kiderül, mi minden jöhet még…
Ám ha azt kérdezzük, mit tehetnénk, hogy mindez megváltozzon, hát erre keresi – és találja meg – nagy erőkkel a választ.

A kérem és köszönöm használatára minden kicsi gyereket elkezdünk megtanítani, ám talán csak az egyik dimenzióban megfelelő indíttatásból. Persze, legyünk udvariasak. Azonban van egy másik ok is: jó érzés, ha hálásak lehetünk, és ezt ki is fejezhetjük.
A köszönömöt eddig talán csak annak a nézőpontjából vizsgáltuk, akit „megilletett” és nem annak a szemszögéből, aki megköszönte. Remek érzés megtapasztalni, hogy van miért hálásnak lennünk, van mit megköszönnünk. Másoknak, és önmagunknak is.

Ezzel már ott is állunk a köszönöm üzenetének két oldalán, és nem azon morfondírozunk, vajon melyik oldalról szebb a kilátás, hanem megéljük az ott-létet magát.

Ahhoz, hogy ez érzelmi és társas készségeinket valóban ki tudjuk bontakoztatni, érdemes megismerkednünk azzal, mekkora változást hordozunk mi magunk.
Ha rámosolygunk a morózus közértes bácsira, vagy a de-én-nem-akarom hangulatban lévő kisgyerekre, talán sikerül kibillentenünk a szekeret, amellyel a napjuk haladt, és ők is észreveszik a szépséget benne, nem csak azt, ami miatt panaszkodniuk érdemes.

Mennyire és mi miatt szoktam panaszkodni, elégedetlenkedni?

Elgondolkodtató, hogy a gyerekeink, unokáink növekedésével el-elmaradnak a dicséretek, egyre több lesz az elvárás, amelyeknek a megfelelés úgymond természetes, szinte észrevétlen.
Az első bicsaklásnál azonban ott termünk, és remekbe szabott letorkolást hajtunk végre – még ha ez itt és most rosszul is hangzik, és nem is rossz szándékkal tesszük. Azt hisszük, a hibák úgy korrigálhatóak a leginkább és legjobb módszerrel, ha felhívjuk rájuk a figyelmet. Ezzel szemben egészen más hatása van annak, ha azt keressük meg, amiben jók, és elismerjük az erőfeszítést, amelyet bármilyen céljukért vagy a feladatuk elvégzése érdekében tettek.

A túl sok kritika egy idő után fásulttá teszi a másikat, érdektelenné a változásra – gondoljunk csak bármilyen, akár munkahelyi, akár otthoni szituációra. Ha hajlamosabbak vagyunk azt meglátni, amivel nem vagyunk elégedettek, egy idő után a másik fél feladja, mondván „úgysem tudok elég jó lenni neki”, a kritika pedig egyre csak aláássa azt, amit elméletben olyan fontosnak tartunk: gyerekünk, unokánk, házastársunk önbecsülését.

FELADAT
A következő napokban csak a jót és a pozitívumot vegye észre és dicsérje meg a családtagban, szomszédban!

Kamaszkorban van a legnehezebb dolga mindkét félnek. Valóban, nem könnyű dicséretre méltó dolgot tenni kamaszként; hiszen az elvárások szintje már elég magas, és legtöbbször azért kapnak megjegyzést, ha valami nem úgy megy, ahogyan elvárjuk tőlük. Szülőként sem egyszerű a gyakori ellenállásba ütközni, vagy a folyamatos megkérdőjelezésbe, és a szájbiggyesztős, vállvonogatós válaszok sem adnak túl sok lehetőséget erre.

Furcsa paradox helyzet, ám a gyerekeinknek, unokáinknak nem csak akkor van ránk szükségük, amikor harcba szállnak a figyelmünkért, amelyet – jól tudják – leghamarabb a „rosszalkodással” nyerhetnek el, hanem akkor is, amikor csak teszik a dolgukat, kész a lecke, üres a tányér. A figyelmünk külön kincs számukra, hosszú távra elraktározzák. Egy újabb betét az érzelmi bankba, ahol sosem kell aggódnunk a túlcsordulás miatt.

Fontos észrevennünk házastársunk segítő gesztusait is, szóvá tenni, megköszönni.

A kamaszoknak is akkor segíthetünk a legtöbbet, ha hagyjuk őket önmaguk lenni, és bízunk abban, hogy az első napoktól beléjük plántált elvek, értékek, rendszerek átnőnek majd azokon a falakon is, amelyeket éppen maguk köré húznak.
Vegyük észre, ha jól csinál a másik valamit, és felejtsük el, hogy „végre”, vagy „már épp ideje volt”, hogy így történjen. És ismerjük el, jelezzük, ha örömet okoz.

Skíta Erika, Turáni Szabolcs

ÖSSZEFOGLALÓ GONDOLAT

Az emberi kapcsolataink alapja a jó felismerése. Észrevenni azt, ami összeköt és félretenni azt, ami szétválaszt.
1) Először kezdjük magunkon: vegyük észre és értékeljük a saját jó tulajdonságainkat (ehhez kell a helyes önismeret), képességeinket. Ezekért adjunk hálát Istennek. Így lesz megfelelő önbecsülésünk.

Írjon össze legalább 10 olyan dolgot, amit értéknek tart magában!

2) Ha képesek vagyunk önmagunkban felfedezni a jót, az értéket, akkor válunk alkalmassá arra, hogy családtagjainkban, munkatársainkban, szomszédunkban is észrevegyük.

Gyakoroljuk tudatosan azt, hogy embertársainkban a jót lássuk! Még akkor is, ha éppen a negatív dolgok jönnek szembe.

3) Ha látjuk a másik emberben a jót, akkor dicsérjük meg érte. Csak a jót tegyük szóvá! Erősítsük a jót az embertársunkban! Még a viták, veszekedések is megszelídülnek így! Próbálja ki!

A következő anyagot március 17-én küldöm!


Mi az Ön véleménye, tapasztalat, gondolata?
Kérem, ossza meg velünk!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük