Egy reggel bátortalanul megnyomta valaki a plébánia csengőjét. A pap kinyitotta az ajtót, de rögtön hátra is lépett kettőt, amint meglátta az érkezőt. Egy szakadt, toprongyos alak álldogált az ajtóban, koszos, tépett ruhában, borostásan, büdösen. Messziről érezni lehetett a leheletén az alkohol bűzét.

A pap arra gondolt, bizonyára pénzt fog kunyerálni, mint az ilyen fickók általában, s előáll valami szerencsétlen hazugsággal az éhezésről vagy a gyógyszerről, amit nem tud kiváltani. Azonban nagy meglepetésére a férfi így szólt: „Atyám, én szeretnék belépni az önök közösségébe.” A pap igen meghökkenve fogadta ezt a bejelentést, s magában azonnal kifogásokat, feltételeket kezdett gyártani, amit aztán sorolni is kezdett a férfinak.
„Hát, közénk nem lehet eljárni úgy, hogy az ember bűzlik az alkoholtól! Előbb bizony le kellene szoknod a piáról, vagy legalábbis mérsékelned magad, hogy ne vegyék észre rajtad.
Aztán ez a ruha! Hogy gondolod, hogy ilyen rongyosan beléphetsz a templomba? Az az Isten háza, oda szépen felöltözve kell eljönni! Na meg a beszéded! Szoktalak látni olykor az utcán, tudom, hogy csúnyán tudsz káromkodni! Ide azonban nem káromkodni járunk, hanem imádkozni. Tudsz akár egyetlen imádságot is?”
Azzal csak mondta és mondta, remélve, hogy a férfi majdcsak meggondolja magát. Így is lett. A szerencsétlen fickó mind mélyebbre és mélyebbre hajtotta a fejét, majd egy idő után szépen megfordult és szó nélkül elsomfordált.

Másnap reggel azonban újra becsöngetett a plébániára. A pap meglepetten nyitott ajtót. A férfi így szólt hozzá. „Atyám, az az igazság, hogy már nem is akarok belépni az önök közösségébe. Álmomban az éjjel megjelent nekem Jézus, és azt mondta: Vigyázz, ez egy nagyon igényes társaság ám! Én is évek óta próbálok bejutni, de eddig még nekem sem sikerült.”

Jn 8, 23-25
De ő megmagyarázta nekik: „Ti innen alulról valók vagytok, én meg felülről való vagyok, ti e világból vagytok, én nem e világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben.” Erre megkérdezték tőle: „De hát ki vagy te?

Megtapasztalhatom, hogy Isten másképp gondolkodik, mint én. Ami nekem elfogadhatatlan, az Neki teljesen rendben van. Ami nekem felháborító, az Számára nem az. Amit én nem teszek meg, azt Ő megteszi.

Ki számomra Jézus? A saját képemre akarom Őt formálni, vagy engedem, hogy Ő formáljon?


TIPP:

A kérdés: mennyire engedek teret magamban az Istennek? Mennyire engedem meg ma, hogy az Ő „érzülete” áthassa a cselekedeteimet? Vagy inkább a magam által helyesnek vélt gondolkodáshoz, szokásokhoz ragaszkodom?
Beengedem az életembe az Urat?

5 válaszok
  1. Siklós Endre
    Siklós Endre says:

    Ha fáradt vagyok a munkától és egyéb, fontosnak vélt földi dolgaim nem engedik meg, hogy bárki is belépjen lelkem „kapuján”, akkor hogyan várjam el Istenemtől, hogy Ő meghallgasson, átöleljen, vigaszt adjon?!

    Válasz
  2. Krisztina Berezvay
    Krisztina Berezvay says:

    Nagyon szellemes volt a példázat. Igen, időnként „túl igényes” társaság vagyunk!

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük