A megérkezés öröme (13. befejező rész)

Izgatottan, de lélekben megnyugodva töltötte Viatoris az utolsó éjszakáját a tengeren.
Hajnalban már kora reggel felkelt, hogy megnézze, milyen közel van a szárazföld. Fáradtan, éhesen, de annál nagyobb örömmel közeledett a kikötőhöz.

Amikor kikötött és kilépett a szárazföldre, ugyanazt tette, amit a szent pápa is, amikor egy új ország területére lépett: letérdelt, megcsókolta a földet Viatoris, aztán felállt, az ég felé nézett és keresztet vetett.

A megérkezés öröme – ez volt Viatorisban.

Kedves Utazó!
Átéltél már olyat, hogy hosszú, fáradtságos, nehéz út (évek) után végre elérsz oda, ahová igyekeztél? Elérted azt, amit szerettél volna. (Pl. sok tanulás után kézhez kaptad a diplomádat / sok kezelés után meggyógyultál / kitartó keresés után azt a munkát végzed, amit szeretsz / hosszú küzdelem, vetélések után megszületik a gyermeked / ott állhatsz gyermeked esküvőjén, stb.) Ez a megérkezés öröme.

Este a hajóján – miközben finomakat falatozott – újra olvasta nagyapja könyvét, hogy lélekben is felkészüljön a holnapi, római útjára, ahová a kikötőből busszal ment.

Ezt olvasta a szent pápától:
Ez a kapcsolat Krisztussal az imádságban segít ahhoz, hogy az Ő jelenlétét a vélt hajótörés pillanataiban is felismerjük, amikor minden fáradozás hasztalannak tűnik. Ez magukkal az apostolokkal is megtörtént, amikor egy munkával telt éjszaka után ezt kiáltották: „Mester, … nem fogtunk semmit” (Lk 5,5). Különösen ezekben a pillanatokban kell kinyitni a szívünket a kegyelem áradása előtt és Krisztus szavát befogadva, minden erőnkkel célba érni.

Add, hogy ne pazaroljam el örök javaimat,
hanem megőrizzem a megszentelő kegyelem égi köntösét,
legszebb kincsemként ápolva azt!
Gyengeségemben kínod legyen az erőm.
Gyávaságomban bátorságot, szenvedésben vigaszt adjon tőrrel átszúrt szíved.
A kereszt fénye legyen lámpásom, s fájdalma út, melyen járva eltalálhatok hozzád. Ámen.

Viatoris korán reggel buszra szállt és egyenesen a Szent Péter bazilikához ment. Türelmesen kivárta a sort, míg végül II. János Pápa sírjához térdelhetett. Ez volt élete egyik legboldogabb pillanata. Belenyúlt a zsebébe és elővette nagyapja rózsafüzérét, amelyet még a szent pápa áldott meg és letette a sír elé. Otthagyta köszönete jeléül.

Ezzel hosszú idő után el tudta engedni nagyapját is, akinek támogatását egész úton érezte, még ha nem is mondta ki. 

Lelki békével a szívében hívta fel családját és nagy örömmel újságolta, hogy megérkezett Rómába és rövidesen indul haza.

Kedves Utazó!
Kívánom neked, hogy türelemmel, állandóan Isten akaratára figyelve, az Ő hangját keresve járd a saját utadat! A küzdelmeket, próbatételeket, betegségeket, kudarcokat ne bajként, istencsapásként, hanem lehetőségként éld meg, amikor megmutathatod a hitedet, teljesen ráhagyatkozva az Úr irgalmára.
Kívánom neked, hogy életed tengerén és ebben a nagyböjtben is egyre közelebb kerülj Jézus Krisztushoz!

 

Ha már Viatorisnak ilyen nagy segítséget
jelentett az útján

Szent II. János Pál pápa élete, gondolatai,
akkor a te életed megújításához

is szeretettel ajánlom
legfrissebb könyvünket, amely a pápa

születésének 100. jubileumára készül.

KATTINTS IDE A TARTALOM MEGTEKINTÉSÉHEZ »

 

 

18 válaszok
  1. Piroska
    Piroska says:

    Hálatelt szívvel köszönöm, hogy részese lehettem ennek az utazásnak. Kár, hogy vége,m ert mindennap iizgalommal vártam a történéseket.Az Úr áldását kérem munkátokra!

    Válasz
  2. Lilla
    Lilla says:

    Köszönöm szépen a lelki utazást! Nagyon sokat adott nekem… Szeretnék jobb ember, és jobb keresztény lenni! Isten áldja meg Önöket! Imával és szeretettel: Lilla

    Válasz
  3. Erzsébet
    Erzsébet says:

    Köszönöm a jó Isten áldja a lelkiutazás vezetőjét és minden egyes „utasát”. A csiksomlyói Szüzanya védelmezzen ebben a megprobáltatással tele időszakban.

    Válasz
  4. Zsuzsanna2
    Zsuzsanna2 says:

    Köszönjük , hogy együtt utazhattunk ebben a nagyböjtben, a. . sok tartalmas hozzászólás és Szent II. János Pál pápa értékes gondolatai sokat segítettek a nagyböjtben és a mostani nehéz helyzet elviselésében. Minden kedves útitársnak és a Kiadónak, további lelkiekben gazdag húsvéti várakozást és a még ránk váró nehéz hónapok elviselésében sok erőt kívánok Mindnyájunknak!

    Válasz
  5. Mária
    Mária says:

    Kedves Utitarsak
    Véget ést az egyűtt tőltőtt 13 napi utazás Lelki gyakorlat .ami nagyon tartalmas volt Vtarias tőrténetével sok viszontagság után célba ért.Kőszőnjűk Istvának a tőrténetet szinezve János Pál Pápa gondolataival tanulságos volt mi is sokkat vivodunk.kűzdűnk az életűnkben de Istenre hagyatkozva célba érűnk.Nagyon jo volt ez a lelki gyakorlat ebben a nehéz időben segit hogy kőnyeben átéljűk az elkővetkező időket amig a virus tart
    Hálas szivel koszonom és imádkozunk egymásért és a Laudetur szerkeztőség munkájáért

    Válasz
  6. Erika
    Erika says:

    Köszönömöt szépen , hogy egy ilyen tartalmas lelki utazáson vehettem részt ebben a nehéz időszakban. Mindent jót és a Jó Isten áldását kérem mindannyiunkra.

    Válasz
  7. Kemény Jánosne
    Kemény Jánosne says:

    Tisztelt Laudentur köszönöm a lelki utazást szinte minden napot részben átéltem.Nagyon jó volt megerősitést kaptam.Köszönöm a lelkitársaimat hogy együtt lehettünk Áldott nagyböjti készülödést kívánok mindenkinek.

    Válasz
  8. Margit
    Margit says:

    A jó Isten áldja meg a Laudetur kiadó vezetőjét, hogy ilyen gyönyörű lelki gyakorlatot ajándékozott nekünk, sok mindenre megtanitott és gazdagitott lelkiekben – maradandó élményben volt részünk!
    A Csíksomlyói Szűzanya oltalmába ajánljuk az egész munkaközösséget hogy óvja, védelmezze és vezesse munkájukban és a mindennapjaikban!

    Válasz
  9. Zsóka
    Zsóka says:

    Köszönöm, hogy részt vehettem a lelki gyakorlaton. A végigkisért történet és tanulságai, valamint Szent II. János Pál pápa gondolatai sokat segítettek saját gondjaim elviselésében, természetesen úgy, hogy közben Istenhez az Ő segítő szeretetéhez fordultam imáimmal.

    Válasz
  10. Laszlo & Maria Boros
    Laszlo & Maria Boros says:

    Mi is koszonetet es halat mondunk Urunknak a 13 napos lelki utazasunkert, a szervezok kivalo munkajukert, az utitarsaink imaiert, az ertekes hozzaszolasukert, nehezsegeik, oromeik megosztasaert Viatoris tortenete novelte a hitunket Szent II. János Pál pápa gondolataival, igy kozelebb kerultunk a nagybojtben Jézushoz es egymashoz. Viatoris sok megprogbaltatason ment keresztul, most mar tudjuk, hogy miert. Romaban kellett eljutni a szent Papa sirjahoz, hogy el tudja engedni a szeretett nagyapjat. Igy megnyugodva, boldogan es lelki bekevel tavozott. „Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen….(Kolosszeieknek 3:15-16).Aldjon es vedjen bennunket a mindenhato Isten, az Atya, a Fiu es Szentlelek es maradjon velunk mindorokke. Imatsagos szeretettel gondolunk Testvereinkre, Marika es Laci

    Válasz
  11. Rosemarie
    Rosemarie says:

    Köszönöm szépen hogy részt vehettem ezen a szép és tartalmas lelkigyakorlaton. Isten fizesse! Isten áldja Önöket, munkájukat és életüket!

    Válasz
  12. Viktória
    Viktória says:

    Köszönöm, hogy részese lehettem az utazásnak. Sajnálom, hogy ez esetben ilyen gyorsan eltelt az idő. Isten áljdon mindenkit!

    Válasz
  13. Vereb István
    Vereb István says:

    Kedves Utazók!
    Örülök, hogy sokaknak tetszett Viatoris története. Köszönöm a hozzászólásokat, a pozitív véleményeket!

    Válasz
  14. Dr.Jurányi Róbertné
    Dr.Jurányi Róbertné says:

    Nagyon, szépen köszönöm ezt a tartalmas utazást, segített ebben és az elkövetkező időben is

    Válasz
  15. Varga Elizabeth
    Varga Elizabeth says:

    Nagyon jó érzés volt ezt a 13 napot végigolvasni.Az én napjaim is mostanában ilyen megpróbáltatásokból állnak.Kislányom születése óta 23 éve kerekesszékben él,most meg anyukám került bele pár hete.Bízom az Isten jóságában hogy egyszer nálunk is rendbe jön minden.Áldott nagyböjtöt kívánok mindenkinek!

    Válasz
  16. Mihalik Béláné
    Mihalik Béláné says:

    Hálás szívvel köszönöm. Minden pillanatát élveztem az utazásnak. Bent ültem a csónakban- a megpróbáltatásokkal teli úton. Az Úr áldását kívánom- szeretettel.

    Válasz
  17. Hornyák Péterné
    Hornyák Péterné says:

    Köszönöm Istenem a tanításodat, hogy ez által a lelkigyakorlat által mutattad meg az utat, hogy merre menjek!
    Tisztelt Laudetur Kiadó Szerkesztősége! Köszönöm ezt az utazást, melyben választ kaptam a kérdéseimre, e mellett izgalommal vártam Viatoris érdekes történetének folytatásait. Amiért felíratkoztam erre a lelkigyakorlatra, azt meg is kaptam! Isten áldja Önöket, az életüket, a munkájukat!

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Hozzászólás a(z) Lilla bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük