8. nap: Mernünk kell egyedül Isten gyengédségére hagyatkozni (03.01.)

Jón 3,1-3
Az Úr másodszor is szólt Jónáshoz: „Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!” Jónás fölkelt és elment Ninivébe az Úr parancsa szerint.

Jónás számára minden világos volt. Tisztán látott Istennel kapcsolatban. Világosan gondolkodott a jóról és a rosszról. Arról, hogy mit cselekszik Isten és mit akar, hogy ki hűséges a szövetséghez és ki nem. Ismerte a jó prófétaság receptjét. Isten úgy tört be az életébe, mint az áradat.

Elküldte Ninivébe. Ninive jelképezi az emberiségből mindazokat, akik elszakadtak, elvesztek, peremre szorultak. A kirekesztetteket, az elhagyatottakat. Jónás látta, hogy a feladata csupán annyi, hogy megmondja ezeknek az embereknek: Isten még mindig kitárt karral, türelmesen várja őket, hogy irgalmával meggyógyítsa és gyengédségével táplálja őket. Pusztán ezért küldte őt Isten. Ninivébe küldte, ám ő inkább az ellenkező irányba, Tarzisz felé menekült.

Nem Ninivétől menekült, hanem Istennek a niniveiek iránti végtelen szeretete elől. Ez volt, ami nem illett a terveibe. Isten már eljött egyszer… „a többit majd én megoldom” – ezt mondta magában Jónás. A maga elképzelései szerint akart cselekedni, ő akarta irányítani az eseményeket. Konoksága miatt saját ítéletalkotási rendszere, előre meghatározott módszerei, erkölcsi vélekedései foglya lett. Olyan bizonyosságok szögesdrótjaival kerítette körül a lelkét, amelyek ahelyett, hogy szabadságot adtak volna Istennel és megnyitották volna mások szélesebb körű szolgálatának horizontjait, végül süketté tették a szívét. Mennyire megkeményíti a szívet az elszigetelődött lelkiismeret! Jónás többé nem tudott róla, hogy Isten egy Édesapa szívével szereti népét.
Sokan tudunk azonosulni Jónással.

Bizonyosságaink fallá válhatnak, börtönné, amely rabságban tartja a Szentlelket. Aki elszigeteli a lelkiismeretét Isten népének útjától, nem ismeri a Szentlélek örömét, amely a reményt élteti.

Ez fenyegeti az elszigetelődött lelkiismeretet. Azokét, akik a maguk Tarziszának zárt világából panaszkodnak mindenre, vagy – mivel fenyegetve érzik önazonosságukat – csatákba bocsátkoznak, hogy aztán csak még önelégültebben, még inkább maguk körül forogjanak.
Ferenc pápa

TIPP:

Mit tegyünk?
Ne azt nézzem az emberekben, hogy milyennek kellene lenniük – szerintem. Illetve, miért nem olyanok, amilyennek szerintem lenniük kellene. Közeledjek hozzájuk inkább előítéletek nélkül, nagylelkű nyitottsággal!

***

A névtelen hozzászólásokat töröljük!