Szakadj el a biztonságos parttól és evezz a mélyre! (Nagyböjt 4. vasárnapja)

Szeretném most veled megosztani az egyik kedvenc bibliai jelenetemet. Elmondom, rám miért van nagy hatással.

Fogadd szeretettel:

Az életünk mélységeivel kapcsolatban találtam ezt a történet is, amelyet örömmel osztok meg veled.
Szerintem tudsz belőle tanulni:

Mi tesz bennünket egészségessé és boldoggá egy életen keresztül? Ha tudnánk, hogy a jelenlegi cselekedeteink döntő hatással vannak a jövőbeni elégedettségünkre, mire lenne érdemes leginkább időt és energiát áldozni?
Ezekről a kérdésekről beszélt egy TED előadás keretében Robert Waldinger, aki a Harvard Egyetem több évtizeden át tartó kutatási eredményeit fejtette ki.

Az életük legfőbb céljait firtató felmérésben a megkérdezettek több mint 80%-a a meggazdagodást tartotta a legfontosabbnak az életben. Ugyanennek a korosztálynak a fele azt válaszolta, hogy életének másik nagy célja az, hogy híressé váljon.
Másfelől mindig azt halljuk, hogy dolgozzunk keményen, ha el akarunk érni valamit. Így aztán jogosan érezhetjük, hogy ezeket a dolgokat kell űznünk egy jó élet reményében.

Ám életünknek ezek a vágyai, amelyek befolyásolják a döntéseinket – s így végső soron alakítják a sorsunkat – nos, ezek a vágyak általában elérhetetlenek.

A Harvard Egyetemnek a felnőttek változásait vizsgáló kutatása 75 éven keresztül követte 724 ember életét, évről évre megkérdezve őket munkájukról, családi életükről, egészségükről, és természetesen mindezt anélkül, hogy bárki tudta volna, hogy hogyan fog alakulni az élete.

Mi a tanulsága annak a több tízezer oldalnyi információnak, amit ezekből az életekből ki lehetett nyerni? Nos, nem a gazdagság, nem is a hírnév, és még csak nem is az egyre keményebb munka. Hanem?

Nézd meg itt a felmérésről szóló megdöbbentő videót:

(A jobb alsó sarokban bekapcsolhatod a magyar feliratot)

Az, hogy ki él hosszú, boldog, egészséges életet, az határozza meg, mennyire elégedett a kapcsolataival 30-40-50 éves korában. Úgy tűnik, hogy a jó, szoros kapcsolataink meggátolják az öregedésünket.

A legboldogabb párok arról számoltak be, hogy még a legnagyobb fizikai fájdalmak közepette is a hangulatuk ugyanolyan jó maradt. Ellenben azok, akik boldogtalan kapcsolatban éltek, amikor komoly fizikai fájdalomról számoltak be, azt az érzelmi fájdalmaik még inkább felerősítették.

A jó kapcsolatok nem csak a testünket védik meg, hanem az agyunkat is. Stabil, biztonságos kapcsolatban élni, tartozni valakihez a 80-as éveinkben, igazán oltalmazó. Azok, akik ilyen kapcsolatban élnek, amelyben tényleg azt érzik, hogy ha kell, számíthatnak a másikra, ezeknek az embereknek a memóriája tovább marad éles.

Viszont azt tapasztaljuk, hogy a kapcsolataink mégis bonyolultak és zavarosak, ezért a családról és a barátokról való gondoskodás nem túl vonzó a mai világban. Ráadásul egy életen át tart. Soha nem lehet kipipálni.

A fiatal felnőttek ma is ugyanúgy a sikert, a karriert hajszolják, mégis azok szerepelnek a legjobban, azok jutnak a legtovább, akik képesek a családjukra, barátaikra támaszkodni.

Mi a helyzet veled? Hány éves is vagy? 25-40-60-70?
Mit jelent számodra a gyakorlatban a családi, baráti kapcsolataidra való támaszkodás?
Például, a képernyő előtt töltött időt ezentúl emberekkel töltsük. Egy-egy telefonhívás is kiváló erre, ha már nem tudunk találkozni személyesen.
Vagy egy ellaposodott kapcsolatot frissítsünk fel úgy, hogy együtt csinálunk valamit! Esetleg keressünk fel egy családtagot (a korlátozások után), akivel már régen beszéltünk!

A családi viszályok túlságosan sokba kerülnek azoknak, akik képtelenek a megbocsátásra.

„Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak a szeretetre van idő – és ha szabad agy kifejezni magam – csak egy pillanat van rá.” (Mark Twain)

***

Mi történt veled az elmúlt héten? Mi az, amiben sikerült előrébb lépned? Megoszthatod velünk mindazt, ami jólesik.
Írd le ide imaszándékodat, ha szeretnéd, hogy itt a Közösségben imádkozzunk érted, a szándékodra, hozzátartozóidért!

28 válaszok
  1. varga zoltán
    varga zoltán says:

    élemiszerben kérünk segitséget 3 an 70 ezer ft ból élünk abból 9000 ft gyogyszerköltség+15 ezer számla… kapok közgyogyigazolványt ,,,de marcius 24 én lesz jóváiras lement róla pénz közgyogyrol KÉREM SEGITSENEK VARGA ZOLTÁN VADNA SZABADSÁG TÉR 15 ) BETEGSÉGEKRÖL KÜLDÖM IGAZOLASOKAT)APIDRA INZULINRA LENNE SZÜKSÉGEM 8700 FT NEM TUDOM KIVALTANI vagy vargáné szücs csilla erste bank 116 00006 0000 0000 2576 6862 segitséget!majusban megmütöttek herezacskot lágyrészt péniszt,,, juliusban annak helyén kialakult egy sipoly szeptembertöl a sipolyboll log egy kb 20 cm elhalt szövet ,,, dolgozni emelni hajolni nem igazan tudok ez miatt//ezek allitolag a magas cukor betegség miatt alakult ki//feleségem közmunkan dolgozik37ezer ft fizetés//nekem ha dolgozok 41ezer ft a fizetés két tartozast von végrahajto

    Válasz
  2. Deme Istvánné
    Deme Istvánné says:

    Köszönök mindent és imádkozom a szükségben szenvedőkért, kérem imádkozzatok értem és családomért! Köszönöm!

    Válasz
  3. Teréz Péterné Bálint
    Teréz Péterné Bálint says:

    Nagyon koszonom!
    Szeretnék hálát adni egy szabadulásért valamint imát kérni családom hitéért,megtéréséért egységért,kiengesztelodésért ,rontások ,átkok megtoréséért és további szabadulásokért(szekta,…)
    Koszonomszépen és áldott nagybojti napokat kivánok minannyiunknak!

    Válasz
  4. Ilona
    Ilona says:

    Kedves Testvérek!
    Kicsit lemaradtam az olvasással, ami sajnos azt jelenti, nem osztottam be minden napra, hanem többet összekötve, de pótoltam mindent. Nagyon jó gondolatok, történetek és persze igék, amikkel foglalkozhattunk. Hálás vagyok Mindenkiért, hála az imádkozókért külön is! A videó nekem is kedves igeszakaszom, kimenni a vízre Jézussal. Az életünk mélységeivel kapcsolatos videó mindig, de most különösen nagy jelentőséggel bír. Mindig is családcentrikus voltam, jó barátokkal is körülvettem magam, jó Közösségem van, de most minden „szünetel”. Ezt nehezen élem meg! Nagyon biztatóak, erőt adóak a naponkénti „feladatok”, hitben, reményben erősítenek. Három böjti előkészületet vállaltam, ezért csúszok néha, kicsit sok, de egyiket sem akarom elhagyni. Köszönök mindent és imádkozom a szükségben szenvedőkért, kérem imádkozzatok értem és családomért! Köszönöm!

    Válasz
  5. Szénáné Ami
    Szénáné Ami says:

    Kedves Klubtag-társak!
    Az egyes bejegyzéseket olvasva azonnal, egyenként kértem a Jóistent, hogy segítse meg -imakérésének megfelelően- a benne hívő, remélő, Őt szerető társunkat. Aki nem kért külön imát, érte is elmondtam egy fohászt. Bízzunk ebben a közösségben is, amelybe István összehozott bennünket, hogy lelki vezetést, lelki támaszt kapjunk ily módon is. Köszönöm ezt is a Jóistennek, kérem, hogy továbbra is adjon egészséget, elhivatottságot, boldogulást Istvánnak és segítse meg Családját is! Bízzunk továbbra is az ima erejében ebben a nehéz időben és mindenkor! Szeretném, ha továbbra is imádkoznánk egymásért, a családokért, kérem ezt az én családomért, családtagjaim egészségéért is! Köszönöm! A Jóisten segítse valamennyi Klubtagunkat, családját, barátait, és hallgassa meg az értük mondott imákat! Ámen

    Válasz
    • Vereb István
      Vereb István says:

      Kedves Ami!
      Köszönet, hogy mindenkiért imádkoztál itt a Közösségben! Köszönöm a jókívánságokat is!

      Válasz
  6. Ilona
    Ilona says:

    Kedves István és Mindnyájan! Hálás köszönet értetek , jóságos gondolataitokert, tetteitekért, szándékaitokért, imáitokért, a szeretetért, ami sugárzik a videókból, szavaitokból.
    Szeretnék imát kérni a családomért, súlyos beteg rokonomért,
    minden szenvedőért, a világért.
    Ilona

    Válasz
  7. Teréz Péterné Bálint
    Teréz Péterné Bálint says:

    Nagyon koszonom!!!
    Imát szeretnék kérni hitért,megtérésekért,kiengesztelodésért,szabadulásért,irigy és rossz indulatu emberek megtéréséért is,valamint családom egységéért,az átkok,rontások megtoréséért,…
    Hála és dicsoség,hogy az Ur cselekszik és mindig velunk van,nem hagy el!!!
    Hálás koszonet mindenért,a legkisebb fohászért is!

    Válasz
  8. Litresits Józsefné
    Litresits Józsefné says:

    Kedves István!
    Köszönöm a videót, nagyon tanulságos. a megállapításokkal mélységesen egyetértek.
    Bárcsak sokan megszívlelnék.
    Köszönettel: Zsuzsa

    Válasz
  9. MIsi
    MIsi says:

    Kedves Testvérek!

    Kérlek benneteket,hogy egy kedves barátomért imádkozzatok, lélegeztető gépen van küzd a covid ellen.
    Tóth Károlynak hívják, ma van az 50.-ik születésnapja!

    Hálás köszönet!

    Misi

    Válasz
  10. Szalontai Mihályné
    Szalontai Mihályné says:

    Kedves István(
    Köszönöm a hozzám intézett gondolataidat, példázatokat, kérdéseidet,84 éves vagyok, férjem 91. 66 éves házasok vagyunk,A Jóisten segítségével sokat dolgoztunk, de elégedettek voltunk .Két gyermeket neveltünk fel, öt unokával és 6 dédikével ajándékoztak meg Bennünket.A Jóisten mindig velünk volt,örömökben és bánatban egyaránt.Amit megköszönünk az Úrnak.
    A családi viszályok helyett mi surlódást éltünk meg, amit sok-sok türelemmel, szeretettel próbáltunk helyrehozni.
    Nem rögtön a válásra , hanem a békülésre igyekeztünk, persze ez nme könnyű mindig.De Isten segített.
    Most, hogy öregek lettünk mindenünk a kis családunk.Sok törődést. és szeretetet kapunk Tőlük. Hála az Istennek!
    Persze mi is sokat aggódunk értük. Eléggé szét-szóródtak:Kecskeméten,Gyulán Pécs mellett.Debrecenben,
    Tenerifén is élnek.

    Imakérésem: a családomért,a sok beteg és az —Ö ket gyógyító orvosokért, a járvány síkeres befejezéséért,
    A békéért, Egymás szeretetéért, megértéséért.
    Mindezekért én is imádkozok .
    Köszönöm a türelmedet.
    Gizinéni

    Válasz
  11. Zsóka
    Zsóka says:

    Szeretnék imát kérni plébánosunkért, aki coviddal kórházban fekszik. Kérlek imádkozzatok Sebők Sándor atyáért!

    Válasz
  12. Gyöngyi
    Gyöngyi says:

    Hogy a Covid19-től országunk és családom megmeneküljön esténként elmondom Ferenc Pápa és Erdő Péter bíborosunk szavait, a litániát Rafael gyógyító arkangyalhoz valamint Jézus Szívéhez könyörgő imát. A héten nagyon megrendültem / sírtam a budapesti Bazilika plébánosának halálán és Székely János püspök úr megbetegedésén – melyeket a pandémia okozott. A nagyobb áldozat vállalásban a Laudetur Klub és főként a Szent Lélek segítségével pár napja fölajánlom az esti TV filmről való lemondást. Kérem Isten kegyelmét, hogy kitartsak elhatározásomban. Kedves Testvérek imáját kérem megkereszteletlen vejem és unokám megtéréséért.
    Köszönöm! – Isten áldását kívánva !

    Válasz
  13. R.Zsuzsa
    R.Zsuzsa says:

    Ez a hét egy örömteli hét volt, mert igyekeztem minden napot Isten kezébe tenni, ahogy a feladatok kívánták. Köszönöm a napi „leckéket” Istvántól amiket a történetekből és persze a Bibliából kaptunk. A héten volt férjem 90. születésnapja, amit a Pécsett, Szegeden, Gyálon Pesten élő nagy családunk a skypon keresztül ünnepelt. Azonkívül, hogy gratuláltak nagyapjuknak, 2X40 perces idő alatt mindenki elmondta mit tanul, mit dolgozik, mik a további tervei és namcsak fényképeket láthattunk, hanem mozgó, beszélő unokákat is. Csodálatos este volt. Hatalmas meglepetés azt hiszem mindenki számára. Imát szeretnék kérni a 3 hónapos és a két hónapos dédunokák megkereszteléséért.
    Isten áldjon és segítsen kegyelmével mindenkit. Zsuzsa

    Válasz
  14. Czáka Anna- Mária
    Czáka Anna- Mária says:

    Hálásan köszönöm a mai videókat . Én is megtapasztaltam a Jó Isten Áldásával a mély vízre való evezést , Ő adott erőt és bátorságot . Hálát adok mindenért hogy az életünk jól alakult . Imát szeretnék kérni minden beteg ember gyógyulásáért , az orvosokért , ápolókért és minden emberért az egész világon . A Jó Isten halgassa meg mindanyiunk imáit .

    Válasz
  15. Andrea
    Andrea says:

    Imaszándékom: betegek gyógyulásáért, azért, hogy mihamarabb újra részt vehessünk nyilvános szentmisén, valamint azért, hogy megtaláljam a valóban nekem való munkahelyet. Köszönöm!

    Válasz
  16. Tömő Jánosné
    Tömő Jánosné says:

    Kedves Mindenki!
    Egy héttel ezelőtt imát kértem egy sok gyermekes szombathelyi édesanyáért,aki a coviddal küzd.
    Szeretném megköszönni a sok közbenjáró imát, akik így ismeretlenül is lélekben hordozták kedves
    ismerősünket. Az orvosok érthetetlenül állnak hirtelen javulása előtt, mert már csak a gépek tartották életbe.
    Nagy az ima ereje! Még nagyobb az Úr! Legyen hála és dicsőség Neki!

    Válasz
  17. Mária
    Mária says:

    Dicsétesék a Jézus Krisztus mivel nwhezen megyek fájnak a lábaim itt a Fb találtam jotékonysági csoportot és itt jotékonykodom felajánlásal kőnyvek, amire licitelnek beteg gyermekeké ily modon tudom segiteni .Egyedűl élek segitenek a gyermekeim és a jo Isten mindig velem van érzem a segitségét a templom itt van 5percre ha tudok naponta elmegyek mert a Szentáldozás lelki errőt ad Imát kérek a j gyogyulásért és én is imádkozom mindenkiért Kőszőnőm

    Válasz
  18. Mária
    Mária says:

    Dicsétesék a Jézus Krisztus mivel nwhezen megyek fájnak a lábaim itt a Fb találtam jotékonysági csoportot és itt jotékonykodom felajánlásal kőnyvek, amire licitelnek beteg gyermekeké ily modon tudom segiteni .Egyedűl élek segitenek a gyermekeim és a jo Isten mindig velem van érzem a segitségét a templom itt van 5percre ha tudok naponta elmegzek mert a Szentáldozás lelki errőt ad Imát kérek a jo Isten adja meg hogy amig élek tudjak menni ha bottal is kőszőnőm és én is mindenkiért imádkozom

    Válasz
  19. Zirkuli Péterné, Zsuzsa
    Zirkuli Péterné, Zsuzsa says:

    Imát kérnék Ágotáért és Balázsért:legyen állandó munkájuk, hogy feltudják nevelni gyermekeiket!Köszönettel:Zsuzsa

    Válasz
  20. Melinda
    Melinda says:

    Kedves István, kedves Testvérek!
    Az Úr szeretetét , segítségét minden nap megtapasztaljuk. Küzdelmek vannak, de az apró kis mindennapi örömök ezt feledtetik. Mindig másokért, nem magamért küzdök. Ilyen öröm ért a múlt héten, mert már hosszú ideje online tanítok, s néhány tanulóval két hétig élőben találkozhatok, élőben oktathatom őket. A gyerekek is nagyon örültek a személyes találkozásnak.
    A mindennapi imáim érettük, s a lányomért jó földbe hullanak.
    Kérlek Benneteket, hogy ma az öröm vasárnapján velem együtt imádkozzatok Baka község plébánosáért, Nagy Tibor atyáért, aki a dunaszerdahelyi kórház Covid osztályán végez önkéntes lelkipásztori szolgálatot! Melinda

    Válasz
  21. Judit
    Judit says:

    Egyszer egy összejövetelen megkérdezte valaki tőlünk, hogy ki a legfontosabb ember a számunkra. Ki a családot mondta, ki a párját, ki Istent. Ahogy hallgattam a többieket, egyre erősebben fogalmazódott meg bennem, hogy a válaszok a megfelelni akarásból fakadtak, ha nem is tudatosan, hiányzott az „evezz a mélyre!”. Amikor rám került a sor, az csúszott ki a számon, hogy számomra az a legfontosabb ember, akivel éppen beszélek. Magam is meglepődtem, de ez a gondolat azóta csak erősödött bennem. És ez nem jelenti a családom háttérbe helyezését. Ez lenne a jó közösség titka?……és vajon most is, ebben a bezártságban is teljes szívvel oda tudok fordulni a másik emberhez? Akinek szüksége van arra, hogy rá figyeljek? Átgondolandó feladat………

    Válasz
  22. ILONA
    ILONA says:

    Dicsértessék a Jézus Krisztus!

    Imát szeretnék kérni egy LELKI ATYA gyógyulásáért.
    Uram adj Neki erőt, türelmet a betegség elviseléséhez és adj Neki akaratod szerinti mielőbbi felgyógyulást.

    Hálás szívvel köszönöm az imát!

    Szeretettel és imával Ilona

    Válasz
  23. Szabóné dr Horváth Ilona
    Szabóné dr Horváth Ilona says:

    Több időt fordítottam elcsendesedésre, elmélkedésre.Imaszándék:
    A JÓISTEN, családunkat a szeretet, egymás elfogadása kegyelmével ölelje át.

    Válasz
  24. Zoltan
    Zoltan says:

    Azert kerek imat hogy minden kimondott szavammal Istent tegyem hallhatova es az emesztorendszerem gyogyulasaert.

    Koszonom Testverek!

    Aldott nagybojtot!

    Zoltan

    Válasz
  25. Csenkey Dori
    Csenkey Dori says:

    Igaza van a felmérésnek,fontos a béke,a szeretet a családban,emberek között,ezért is kérem az imát,hogy a mi családunkban is legyen meg a szeretet,mert ezáltal meggyógyulnánk,erőre kapnánk,köszönöm,én is imádkozom,

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Hozzászólás a(z) Teréz Péterné Bálint bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük