Kedves Napló Olvasó!

Engedd meg, hogy az utolsó nap egy kicsit rendhagyó videóval búcsúzzam.

Előtte szeretném megköszönni, hogy velem tartottál, esetleg hozzá is szóltál némelyik bejegyzéshez. Azt hiszem, mindannyiunk lelki gazdagodására szolgálhatott!

A következő 16 perces videó egy fiatal, magyar ének tanárról, Tóth Árpádról szól. Ami az ő életében az éneket jelenti, az számomra sokban hasonlított ahhoz a keresztény hivatáshoz, ami egy hívő ember számára az Istenhez fűződő kapcsolatot jelenti. Ilyen szemmel nézze ezt a történetet:

Gondoltaim a videó kapcsán:
Hisz a jövőben és ez óriási erőt ad neki. Az én hitem mennyi erőt ad nekem?
Képes ennyire lelkes lenni az éneklésben. Én is képes vagyok ennyire lelkesen Isten jelenlétében élni?
Az éneklés képes egy fantasztikus lelki élményt adni az embernek. Az Istennel való találkozás mennyi erőt és boldogságot jelenthet számomra? Az Istennel való találkozás valami elképesztő boldogságot képes kihozni valamennyiünkből.
Az együtt éneklés egy nagyszerű, csodálatos dolog. A szeretet megélése – amit Jézustól tanultunk – sohasem magányos tevékenység, hanem közösségi. Nem lehetünk igazán Krisztus követők magányosan, hiszen a szeretet mindig kiárad, mindig közösségi. A közös imádság is hasonlít a közös énekléshez.
A légzésgyakorlat hasonlít az imádsághoz. A éneklés egészen hasonlít az imádsághoz, az Isten jelenlétében való elmélyüléshez. Az imádságban mennyire tudom átadni magam?
Minden hang szép, ami eszembe jut az éneklésnél. Minden szó helyénvaló, amit az imádságban mondasz az Istennek.

Nagyon sok minden lehetséges lenne, ha egy picit imádságosabb emberek lennénk!


TIPP:

Kívánom, hogy találd meg a saját hangodat – Istennel!

KÉRÉS:
Megköszönöm, ha itt a hozzászólásokhoz, vagy válaszemailben leírod, mit jelentett számodra ez a Nagyböjti Napló! Miben tudott változtatni? Miben fejlődtél? Milyen „eredménye”, „hozadéka” lett számodra?

Isten áldása kísérje a további életedet!

17 válaszok
  1. Ákosné Dr Braxatoris
    Ákosné Dr Braxatoris says:

    Hálás vagyok ezért a 40 napos Böjti Naplóért, mindegyik segitett abban,
    hogy a hétköznapokból áthangolódjak, másik lelkiállapotba kerüljek.
    Sokat imádkoztam a böjti időszakban, a jó Isten, Jézus Krisztus kegyelmét kérve
    családomért, s minden szenvedőért.
    Nagyon értékelem a sok fáradozást, még egyszer nagyon köszönöm!
    Áldott , boldog Húsvéti ünnepeket kívánok a szerkesztőnek, és Mindenkinek
    aki végig részt vett ebben a felejthetetlen lelki gyakorlaton.

    Válasz
  2. Szabóné Németh Ágnes
    Szabóné Németh Ágnes says:

    Nagyon szépen köszönöm ezt a 40 napot! Ilyen ráhangolódás után biztosan át tudjuk élni a nagyhét eseményeit is! Remélem jövőre is lehetőségem lesz bekapcsolódni ebbe a lelki utazásba! Áldott húsvétot kívánok a Laudétur csapatának, és családjaiknak is!

    Válasz
  3. Tóth András
    Tóth András says:

    Köszönöm a negyven napos lelki útmutatót. Tökéletes napindítók voltak számomra! Áldott Húsvétot a Laudetur Közösség és Kiadó minden tagjának és azoknak, akik követték a negyven napos lelkigyakorlatot!
    Tóth András atya

    Válasz
  4. Király Ildikó
    Király Ildikó says:

    Vártam egy napot, hogy ülepedjenek bennem a gondolatok.
    Köszönöm ezt a 40 napot, bár ezt már megírtam. Tóth Árpádhoz hasonlóan én is hiszem, hogy minden kis apróság előbbre visz az úton. A közösséghez tartozás hihetetlen energiákat ad. Kórusban énekelek, Virágvasárnap (tegnap) a Passiót énekeltük. Fantasztikus élmény évről évre. Tavaly beteg voltam, és kénytelen voltam „csak” hallgatni a templomi padban. De minden hang visszhangzott bennem. A hitem különösen sokat fejlődött 9 év alatt. Ekkor kezdtem énekelni a kórusban.
    Várom az ajándékot!

    Válasz
  5. B. Johanna
    B. Johanna says:

    Köszönöm szépen az útravalókat. Segített máshogy látni a hétkőznapjaim. Az e-mailben, amiben ezt a linet kaptam, szó volt még egy hasonló levélről, amit havonta egy-két alkalommal kaphatnék. Az lenne a kérdésem, hogy ezt hol lehetne igényelni? Sokat jelentene nekem. Előre is köszönöm a választ!

    Válasz
    • Vereb István
      Vereb István says:

      Kedves Johanna,
      Ezt nem kell igényelni, ahogyan írtam az emailben, ajándékként automatikusan küldjük az email címedre.

      Válasz
  6. Dr Nemes Istvánné
    Dr Nemes Istvánné says:

    Hálásan köszönöm az elmélkedéseket. Elgondolkoztatóak és igazak.
    Köszönöm, hogy a nagyböjt lelkiségét erősítették bennünk..
    Szeretettel kívánok áldott Nagyhetet és valódi Feltámadást Krisztus urunkkal!
    Szeretettel :
    Sarolta

    Válasz
  7. Kis Ilona
    Kis Ilona says:

    Igen Uram, minden nap Rád kell hangolódnom !
    Minden napom Veled kezdeni –
    Veled zárni !!!
    Hálát adni a mindennapok eseményeiért, kérni erődet Uram,
    hogy megmaradjak a Te akaratodban.!
    Megtenni amit meg kell tennem, s elfogadni minden történést, hiszen Te figyelsz rám , s
    ” egyetlen hajamszála sem vész el tuttod nélkül ”
    Köszönöm Uram figyelmedet .

    Köszönöm a stábnak is- e 40 napos Nagyböjti Naplót .
    Köszönöm a mindenapi együtt elmélkedést, jó előkészület volt a Nagyhétre.
    Álldott húsvéti ünnepeket,boldog főltámadást kívánok mindenkinek.. Ámen

    Válasz
  8. Fábián Ágnes
    Fábián Ágnes says:

    Köszönöm szépen a 40 napra szóló olvasnivalót, videókat. Az elcsendesedés időszaka volt számomra az ezzel töltött idő. S
    okszor az engem épp foglalkoztató kérdésekre kaptam a választ bennük. Mindenképpen gondolatébresztők, áldásosak voltak a mindennapjaimban. A „Gyógyító erő” kurzus anyagát is kértem s azzal együtt csodálatos dolgokban, megtapasztalásokban volt részem. Isten áldjon meg mindenkit, akik ennek a létrejöttében munkálkodtak s azokat is, akik ennek a részesei voltak! Áldott Húsvétot kívánok!

    Válasz
  9. Judit Monspart
    Judit Monspart says:

    Kedves Lelki Kísérőink, Réka és István! Hálás vagyok, hogy idén is megkaphattuk azt az ajándékot, amit már évek óta tanulgatunk, az ISTEN DCSÉRETRE Való Képességünk fejlesztési lehetőségét. Köszönjük, hogy minden évben újra mellénk álltok, amikor nagy keresztény ünnepünkre készülődünk, azzal a hittel és reménnyel, hogy életet tudtok adni vágyainknak, amik sokszor szunnyadni látszanak a hétköznapokban! Évek óta részt veszek a LAUDETUR Közösség elmélkedésein, és az idei pont abban segített, hogy nem ugyanúgy tudtam hozzáállni, mint a tavalyihoz, mert új dolgokra lettem figyelmes. Régebben, amikor a sok szép lelki élmény hatására a válaszaink nyomán új kapcsolatok nyíltak meg előttem, szinte barátokra leltem. Ez az idei elmélkedés sorozat pedig lehetőséget adott arra is, hogy az ismétléssel fény derüljön egy komoly gyengeségemre – a felismert JÓ DOLGOK gyakorlásában milyen könnyen ellustulok: – „Ó, igen, ez szép gondolat, de hiszen ezt a videót – ami szintén csodás – már láttam is régebben…. ”
    De vajon én azóta az ezen üzenetekben rejlő tudást felhasználtam-e már saját élethelyzeteimben? Mert az a gondolat, hogy „ezt már ismertem, és – igen, milyen nagy igazságot rejt magában! ” – még nem vezet tovább egyéni lelki fejlődésemben. Jó volt szembenézni önmagemmal és ebben a legnagyobb segítséget ez az utolsó videó adta: A JÓT nem csak nézni kell nagy örömmel, hanem azonnal el is kell kezdeni gyakorolni, és elfáradni sem szabad sohasem, még akkor sem ha nem látom azt a csodás összhangzatot, amit ez a videó most elénk tárt! HÁLA LEGYEN mindenért! Áldott HÚSVÉTI ÜNNEPEKET – olyan igazi „Lélekbe Öltözöttet”! – Melyet már nem is szeretnénk letenni soha! Köszönettel: Judit

    Válasz
  10. Józsefné Grüll
    Józsefné Grüll says:

    Nagyon szépen köszönöm ezt a 40 napos Nagyböjti Naplót! A hit megerősítését segítő gondolatokat, szép és tanulságos videokat, a kérdéseket, amelyeket magamnak is feltettem és a válaszaim sajnos még sok feladatot ró rám, hogy közelebb kerülhessek Istenhez és leküzdjem gyarlóságaimat.
    Áldott Nagyhetet és Húsvétot Mindenkinek!

    Válasz
  11. Gyüre Jánosné
    Gyüre Jánosné says:

    Köszönöm szépen a 40 napos Nagyböjti Naplót! Sokat segített hitem megerősítésében, csendes imádságos perceimben újra végig gondoltam az olvasottakat! Nyugodt, magunkba néző, meghitt húsvéti készülődést kívánok! Isten legyen veled további utadon!

    Válasz
  12. Molnár Margit
    Molnár Margit says:

    Nagyon szépen köszönöm, Isten fizesse! ezt a 40 napos Nagyböjti Naplót! Több görcsöt is segített kioldani és megerősített abban, hogy életem legszebb szakaszai Isten jelenlétében és Isten hangja kíséretében zajlottak. Az elkövetkezőkben ezt a hangulatot, ezt a lelkiállapotot próbálom megőrizni…Áldott, szép Virágvasárnapot és bensőséges nagyhetet meg boldog feltámadást kívánok a Szerkesztőnek és Mindenkinek, szeretettel!

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük