Úton Írott-kő felé

Jézus élete és halála nem olyasmi, ami valamikor régen megtörtént, és már elvesztette aktualitását. Sokkal inkább ez életed lényege. A halál és feltámadás egy U alakú görbéhez hasonlít, amely jelen van a mindennapjainkban, egy állandó folyamat, egy belső út, mely meghatározza életedet, és alakítja világodat.

Jártál már zarándokúton, vagy túráztál, kirándultál dimbes-dombos tájakon, hegyekben?

Én augusztus 20-án voltam a családdal a Kőszegi-hegységben. Bozsoktól felmásztunk az Írott-kő-re, mely az osztrák határon található és a Dunántúl legmagasabb pontja. Természetesen, felfelé meg kellett birkóznunk meredekebb kapaszkodókkal, de persze a lejtősebb részeken könnyebben, gyorsabban haladtunk. Találkoztunk völgyekkel és csúcsokkal, mélységekkel és magas pontokkal.

A kép bal oldala Magyarország, a jobb oldala pedig már Ausztria.

Amikor kisebb-nagyobb társasággal kirándulok, gyakran előfordul, hogy valakinek nem tetszik, hogy nem csak lefelé megyünk, hanem olykor felfelé is muszáj bandukolni, megizzadva, elfáradva, hogy aztán miénk legyen a jutalom: a gyönyörű kilátás. Igen, nem lehet mindig a kényelmesebb utat választani. A túra során, útban a hegycsúcs felé nem irányíthatod, nem te határozod meg azt, hogy nehéz vagy “kellemes” úton haladj! Ha felfelé kell menni a kilátóhoz, akkor felfelé kell menni. Alkalmazkodnod kell ahhoz, amit az élet eléd sodor. Ha kaptató jön, azon is át kell jutnod, ha a bozótos kicsit megkaristolja a lábadat, akkor sem érdemes hisztizni, majd begyógyul.

Az életünk során gyakran (talán mindig?!) érdemes elengedni az irányítást és átadni Isten kezébe.

Itt lép be a valódi imádság, a kereszt imája. Jézus az, aki előtted járt a mélyben, és felfogta az ütést érted és helyetted. Ha a küzdelem, fájdalom, elhagyatottság, kudarc közepette képes vagy imádkozni, abbamarad a merülés, elkezdesz emelkedni, meglátva az utat. Elindulsz a fény felé. Egyre erősebbé válik benned a hit, a remény és eltelsz bőséges szeretettel.

Az élet néha kényelmetlen utazásnak tűnhet. A belső utad nem mindig fáklyás menet.

Az Írott-kőről három turista út vezet le. Mi természetesen a rossz irányba indultunk. Kb. fél kilométer után néztem rá a térképre, hogy hol is tartunk, és akkor vettem észre, hogy nem jó irányba haladunk. Visszafordultunk, ismét felmentünk a csúcsig és onnan egy másik (a jó) jelzésre tértünk át.

Néha nehéz észrevenni az útjelzőket. Piros körrel mutatom az én kék-jelzésemet.

Előfordul, hogy úgy érzed, eltévedtél. Ilyenkor igazából nem is az számít, hogy te mit teszel azért, hogy újra megtaláld a helyes irányt, hanem hogy mit engedsz meg Istennek. Engeded-e hogy Ő vezessen vagy csak szaladsz a saját fejed után?

Előfordulhat, hogy nagyon “beletemetkezel” saját magadba, rendkívül lefoglal a kiútkeresés, a megoldás megtalálása, a fájdalom elviselése, így nem veszed észre az apró kis szépségeket, felszabadító pillanatokat, amikkel találkozol az út során. Pedig ott vannak.

Sötét vadonnak tűnhet az életed ezen szakasza, pedig az Isten mindig ad útjelzőket. Sosem hagy magadra!

Biztos vagyok benne, hogy a rossz idők véget érnek számodra, ha felfedezed az életed apró útjelzőit, melyeket az Isten helyezett el számodra és engeded, hogy Ő vezessen!

Gyakoroljuk ezt közösen a következő napokban az imádságunkban, a hétköznapi teendők közepette!

***

♥ HA TETSZETT EZ A MOSTANI BEJEGYZÉS, ELGONDOLKODTATÓ, HASZNOS VOLT SZÁMODRA, AKKOR
KÜLDD TOVÁBB EGY ISMERŐSÖDNEK EMAILBEN!

A levélbe ne felejtsd el bemásolni ennek az oldalnak a linkjét!
Az ismerősöd itt igényelheti » a Belső utam lélekemelő és szemléletformáló email-sorozatot.


 

1 válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.