1. Aki érettünk vérrel verítékezett

A Fájdalmas rózsafüzér első titka: Aki érettünk vérrel verejtékezett

Egészen ember volt Jézus, úgy szenvedett, mint mi. És egészen Isten volt, aki látta, mivé tesszük az Ő művét. Értelmetlennek gondolta volna? Akkor nem tette volna meg. Látta a történelmen áthúzódó ellenszegülésünket, s annál inkább fontosnak tartotta életét adni értünk. Amikor mi kilátástalan helyzetben találjuk magunkat, Ő vezet el a megoldásra, és Ő ad értelmet a tetteinknek. (Garadnay Balázs)

Az Olajfák hegyének csendjében, a sötét, vigasztalan éjben gyötrődik Jézus. Szembe kell néznie a halállal. Kemény és könyörtelen zsarnok a halál. Szenvedést és kínt hoz mindenkinek, így Jézusnak is. De Ő vállalni akarta ezt a kínos gyötrelmet. Tudatosan vállalta a mennyei Atya akaratából a szenvedést. Tusakodni a halállal, szembe nézni vele és érezni, hogy a bün büntetését viseli: íme, ez okozza a legnagyobb kínt Jézusnak és minden embernek.

IMASZÁNDÉK:

Uram, ma több száz testvéremmel együtt imádkozom azért, hogy elfogadjam életemben a fájdalmakat, szenvedéseket, nehézségeket, küzdelmeket. Uram, ezeket is mind azért adod nekem, hogy „saját bőrömön” megtapasztaljam a Te irgalmadat. Adj nekem türelmet a szenvedések idején, hogy még inkább Rád tudjak hangolódni! Ezen körülmények idején is észre tudjam venni a Te üzenetedet!

Miatyánk …

Üdvözlégy Mária … (10x)

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.

Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. Amen.

***

A lelkigyakorlat összes eddigi anyagát itt találod.

***

Nyugodtan megoszthatod gondolatodat, imaélményedet, vagy ami megérintett a többi lelkigyakorlatozóval, itt a hozzászólásnál!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük