A Világosság rózsafüzér negyedik titka: Aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét

Kísértés arra, hogy ne Isten dicsőségére tegyem a dolgaimat, hanem a saját magam érvényesülése érdekében.

„Jézus nem akarta bizonytalanságba hagyni tanítványait: beavatta őket isteni életének titkába. Számunkra is feltárul ez a bizonyosság: mielőtt a vért verítékező küzdelem elkezdődik, feltárja nekünk műve értelmét. S így már meg tudjuk várni, mire betelik az idő, és részeseivé válunk isteni dicsőségének. Addig azonban visszaküldött a feladataink végzésére, melyeket a megtapasztalásból merítve tudunk új minőségben végezni.” (Garadnay Balázs atya)

Hálát adok Istennek a sugallatokért és bátorításért, amit az imában kapok, és kérem, hogy őrizhessem meg hétköznapjaimban, hogy egyszerre legyek jelen Istennek és barátaimnak.
Hálát adok azokért a hétköznapi “csodákért”, amelyek során megtapasztalhattam Jézus dicsőségét, gondoskodását.

Mi lehet Isten akarata és azt keresni, az Ő jelenlétében lenni – nem könnyű, szinte igazi kihívást jelent számunkra. Hogy mi segít minket abban, hogy felismerjük Isten akaratát, ehhez ad segítséget Rácz Pius atya.

Isten akaratának felismeréséhez nagyon fontos az elcsendesedés 

Csend, amelyben a mester szólni tud tanítványaihoz. Ez a csend nem magányt – térben és érzésben – jelent, hanem belső magatartást. A nagy szentek szinte egytől egyig vallották, hogy a legjobb barátjuk a csend. Ilyenkor lehetünk teljesen Istenéi.

Sokáig nem értettem, hogy miért nem kell sokat televíziót nézni, hogy miért nem kell a rádiót vagy éppen zenét hallgatni. Ma már középkorú emberként tudom: azért, mert Isten szavát így hallom meg az életemben. A bibliai kis Sámuelhez is az éjszakai csendben szólt Isten. 

Az imádságunk akkor tud hiteles lenni, ha engedjük, hogy azt az Úr formálja, alakítsa bennünk. Ehhez ráhagyatkozás szükséges, amit saját erőnkből nem tudunk megtenni, csak akkor, ha átadjuk magunkat Neki. 

Nem szabad akkor sem megijedni, ha az elcsendesedésben nem szárnyalok, nem esek elragadtatásba. Az Úr kegyelme, ha ez megadatik. A kolostor kápolnájában egyszerűen térdre borulva, semmit nem mondva tudjak Isten jelenlétében lenni. Ő a „semmit tevésben” is jelen van. 

Ezt tudja a Gonosz is, ezért van, hogy gondolataink elkalandoznak imádság közben. A szent magány idején száz és száz gondolat jut sokszor eszünkbe. A lényeg, hogy átadjam magam Istennek, s ne én akarjam irányítani az Úrral való beszélgetésemet. 

El kell szakadni sok esetben a külső dolgoktól, hogy Isten megjelenhessen bennem. A kápolna magánya, csendje ebben nagy segítség, hiszen az Eucharisztiában jelent van Jézus Krisztus, az életem egyetlen és igazi értelme.
Uram, mit akarsz általam cselekedni?
Miután megtanultunk csendben lenni, arra kell törekedni, hogy az Istennel a kapcsolatom ne öncélú és önző legyen! Igyekezzem háttérbe szorulni, hogy Ő  irányíthassa az együttlétet az imában.  

Ez sem megy egyszerűen, idő kérdése. Assisi Szent Ferenc eljutott odáig, hogy ki tudta mondani: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Mi a te vágyad, mi az, amit  általam cselekedni akarsz? 

Ehhez valóban szabaddá kell lennünk a világ dolgaitól. Le kell vetkőznünk a lényegtelen dolgokat, a hamis, öncélú és  negatív örömöket. Ez küzdelem, nehéz feladat minden ember számára. Mária, Jézus anyja ebben nagy segítőtárs lehet, ha bizalommal kérjük közbenjárását egyszülött Fiánál. 

Joggal vetheti fel bárki, hogy naivság azt gondolni, ki lehet n iktatni a körülöttünk lévő világ fölösleges dolgait: a pénzt,  az élvezeteket. Szentéletű szülők, papok, szerzetesek, özvegyek a bizonyítékai, hogy úgy is lehet élni, hogy javainkat jól  használjuk fel Isten dicsőségére és embertársaink javára.
Ha igazán Jézus barátjává leszek, ha naponta időt szánok a vele való beszélgetésre, minden lehetséges. „Az Isten szeretőknek minden a javukra válik” – olvashatjuk a Bibliában. 

Ne féljünk Isten embereivé lenni! 

Rácz Piusz OFM 

IMASZÁNDÉK:

Uram, ma több száz testvéremmel együtt imádkozom azért, hogy megtapasztalhassam a Te erődet és dicsőségedet az életemben és a családom életében. Uram, segíts, hogy a Te jelenléted erejét vigyem tovább a hétköznapokban, hogy a nehezebb időszakokban is azokból táplálkozhassak.

Miatyánk …

Üdvözlégy Mária … (10x)

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.

Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. Amen.

***

Nyugodtan megoszthatod gondolatodat, imaélményedet, vagy ami megérintett itt a hozzászólásnál!

1 válasz
  1. Mária
    Mária says:

    Köszönöm ezt az elmélkedést! Egy rózsafüzércsoport tagjaként az októberi titok, melyre az imaszándékot imádkozom ez a titok. Világosság 4. CSODÁLATOS! A Mennyország előíze. Nagyon szeretek az Oltáriszentségben jelenlévő Úr előtt csendben elmélkedni, hálát adni, beszélgetni az Istennel. Várni az Ő szavára, válaszára. Jónéhány alkalommal érkezett már válasz. Onnan tudom, hogy az Úr szól, hogy a szívemben születik meg a válasz. Ha ehhez még egy kis melegség érzet is társul, az maga a KEGYELEM. „Uram, jó nekünk itt lenni!” Dicsőség legyen az Úrnak! Ámen!

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük