5. Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát

A Világosság rózsafüzér ötödik titka: Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.

Jézus életet adott nekünk. Megelőlegezi a Menny táplálékát, hogy ízleljük, mi vár ránk. Minél többször vesszük magunkhoz az Oltáriszentséget, annál nagyobb vágyódás ébred bennünk, s annál erősebb a kötődésünk, és egyértelműbb a visszajelzésünk: Uram, nekem csak Te kellesz. Az örök élet igéi Nálad vannak. Te bennünk, s mi Tebenned, s általad az Atyánál. Ennél nincs tisztább egység, és világosabb útmutatás – tiszta szívünk egésze az Övé, mert a Végtelen teljesen be akarja tölteni a végest. Nem fér be más, csak a Tulajdonos, aki tulajdonába jött – és mi befogadtuk Őt. (Garadnay Balázs atya)

Minden nap valamilyen szükségletem kielégítéséért fáradozom, viszont érdemes tudatosítani magunkban, hogy olyan kenyérért is fáradozzunk, mely maradandó. Az imában találjunk rá a mélyebb megelégedésre.

IMASZÁNDÉK:

Uram, ma több száz testvéremmel együtt imádkozom azért, hogy megbecsüljem a kenyeret, vagyis azokat a javakat, ami a létfenntartásomhoz nélkülözhetetlenek. Köszönöm Uram, hogy minden nap táplálsz minket, de nem csak fizikailag, hanem önmagaddal és Igéddel is. Hálát adok neked Uram az élet igéjéért és a kenyérért, mely jelzi, hogy sose vagy távol tőlem. Az Ige és a Kenyér táplál engem életem minden napján.

Miatyánk …

Üdvözlégy Mária … (10x)

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.

Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. Amen.

***

A lelkigyakorlat összes eddigi anyagát itt találod.

***

Nyugodtan megoszthatod gondolatodat, imaélményedet, vagy ami megérintett a többi lelkigyakorlatozóval, itt a hozzászólásnál!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük