A DICSŐSÉGES rózsafüzér ötödik titka: Aki téged szent Szűz a mennyben megkoronázott

Kísértés arra, hogy a földi dicsőségre, elismerésre, kitüntetésre, megbecsülésre vágyakozzak, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék.

„Ez a huszadik titok az egyetlen, ami egészében a mennyben zajlik, a többi onnan indult, s itt ért földet, vagy itt élte meg, s ott jutott diadalra. Mária koronája – igaz, itt készült – de ő már ott él, és ott került a fejére. S ebbe a történésbe nem képes belesni az ember. Csak azt tudjuk a földi királyok koronázásából, hogy le kell térdelni hozzá, csak a térdelő ember fejére lehet koronát helyezni. Mária beteljesedett dicsősége tehát ugyanolyan alázatos, mint egész földi élete: térdelő, imádó, könyörgő, engesztelő királyság, amiben mindent kérhet, és kér is, és mindenét eloszthatja és el is osztja. Pompája az Isten fénye, kincse a Menny, védencei pedig minden ember. Megajándékozottjai azok, akik Isten irgalmát esdő koldusként kinyújtják feléje kezüket, és átveszik tőle az Úr kegyelmét.” (Garadnay Balázs)

„Nem tudjátok-e, hogy Isten temploma vagytok és hogy Isten Lelke lakik bennetek?” (1Kor 3,16; 6,19). Sőt, még pontosabban, magának Krisztusnak a szavára emlékeztet: „Aki szeret engem… Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14,23). Az Atya Máriához jött, szeplőtelen fogantatásának első pillanatától vett nála lakást, azután még teljesebben az angyali üdvözlet alkalmából és Krisztus születésekor. Ez a teljesség még tökéletesebbé lesz a Kálvárián, Pünkösd napján és végül a mennybevitelkor: „Kegyelemmel teljes” volt mindenkor. Ugyanakkor ez a teljesség állandóan erősödött. Isten mindig tökéletesebb módon lakott benne és ő mind jobban és jobban vált a Szentlélek lakhelyévé (1Kor 3,19; 6,19).

Mária egész földi élete és beteljesedett dicsősége is alázatos volt, mentes minden hivalkodástól. Mi milyen sokszor kísértésbe esünk, hogy vágyjunk elismerésre, földi dicsőségre, melyek a gőgöt táplálnák bennünk. Ezek leküzdésére – Mária életét röviden végignézve – ad támpontot Ferenc pápa az alábbi elmélkedésében!
Egy zenés, gyönyörű természeti képeket bemutató videóval záródik az imaiskola!

Mindenhatóságunk lázálmainak ellenszere

Az alázatosság visszahelyez minket a megfelelő állapotunkba
Amíg a büszkeség, a túlzott elismerésre való törekvés, a gőg felfuvalkodottá teszi az emberi szívét, többnek mutatva azt a valóságnál, mint amilyenek vagyunk, az alázatosság mindent visszahelyez a megfelelő állapotba: csodálatos teremtmények vagyunk a korlátainkkal, értékeinkkel és gyengeségeinkkel együtt. A Biblia a kezdetétől fogva arra emlékeztet minket, hogy „porból vagyunk, és porrá leszünk” (vö Gen 3,19). Az „alázatos” szó tartalma valójában a humusz, a föld szóból ered. Mégis a mindenhatóság lázálmai gyakran felbukkannak az ember szívében és ezek nagyon veszélyesek!

Az alázat minden erény kapuja
Ahhoz, hogy megszabaduljunk a büszkeség ördögétől, nagyon kevés dolog elegendő lenne: elég lenne megszemlélni a csillagos égboltot, hogy megtaláljuk a megfelelő mértéket, ahogy a zsoltár mondja: „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Ugyan mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” (Zsolt 8,4-5). A modern tudomány pedig lehetővé teszi, hogy még sokkal messzebbre tágítsuk ki a horizontot, és még jobban átérezzük a bennünket körülvevő és bennünk élő misztériumot. Boldogok azok az emberek, akik szívükben őrzik saját kicsinységük ilyen értelmét, ami megvédi őket a gőgtől. Róluk mondja Jézus a boldogmondásokban: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3).
Ez az első boldogság, mert ez az alapja a többieknek: a szelídség, az irgalom, a szív tisztasága ugyanis a kicsinységnek ebből a belső érzéséből fakad. Az alázat minden erény kapuja.

Mária Isten kegyelmének egyedüli erejével járja az útját
Mária kiválasztottságától kezdve ügyelt arra, nehogy színpadra lépjen. Az angyali üdvözlet után az első döntése, hogy elmegy segíteni, elmegy és szolgálja unokanővérét. Mária Júda hegyei felé tart, hogy meglátogassa Erzsébetet: segít neki terhessége utolsó hónapjaiban. De ki is látja ezt a gesztust? Senki sem, csakis az Isten. Ebből a rejtőzködésből a Szűzanya soha nem akar előjönni. Akkor sem, amikor a tömegből egy asszony boldognak hirdeti őt: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” (Lk 11,27). Jézus azonnal válaszol: „Boldogok inkább azok, akik hallgatják Isten igéjét és meg is tartják azt” (Lk 11,28). Még életének legszentebb igazságával, hogy ő az Isten Anyja, sem büszkélkedik az emberek előtt. Egy olyan világban, amely verseng a látszatért és a másokon való felülkerekedésért, Mária Isten kegyelmének egyedüli erejével határozottan az ellenkező irányba halad.

Az alázat egy sziklaszilárd erény
Elképzelhetjük, hogy ő is átélt nehéz pillanatokat és napokat, amikor a hite a sötétségben haladt előre. Ám ez soha nem ingatta meg alázatát, ami Máriában sziklaszilárd erény volt. Az alázat egy sziklaszilárd erény. Mária mindig kicsiny, kiüresedik önmagából, mindig mentes a becsvágytól. Kicsinysége az ő legyőzhetetlen ereje, ott marad a kereszt tövében, miközben a diadalmas Messiás kép darabokra törik. Mária lesz az, aki a Pünkösd előtti napokban összegyűjti a tanítványok nyáját, akik egy órát sem tudtak Jézussal virrasztani és elhagyták őt, amikor beköszöntött a vihar. Testvérek, az alázatosság minden. Ez ment meg minket a Gonosztól, és attól a veszélytől, hogy cinkosaivá váljunk. Az alázat a béke forrása a világban és az Egyházban. Ahol nincs alázat, ott háború, békétlenség és megosztottság van. Isten erre példát adott nekünk Jézusban és Máriában, a mi üdvösségünkre és boldogságunkra. Az alázat valóban út, út az üdvösséghez.

Ferenc pápa

IMASZÁNDÉK:

Uram, ma több száz testvéremmel együtt imádkozom azért, hogy az Isten temploma lehessek egész életemben, Máriához hasonlóan. Uram, segíts, hogy imádkozó emberré váljak, aki térden állva kéri a Te irgalmadat! Taníts meg engem imádkozni, hogy egészen benned éljek és te énbennem!
Mária, legyél az én és családom közbenjárója, hogy mindig igent tudjak mondani Isten akaratára.

Miatyánk …

Üdvözlégy Mária … (10x)

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.

Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. Amen.

***

Nyugodtan megoszthatod gondolatodat, imaélményedet, vagy ami megérintett itt a hozzászólásnál!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük