Ez az adomány nem azonos a másik személy iránti együttérzésünkkel, a felebarát iránti pietással, hanem az Istenhez tartozásunkat jelzi, a Vele való mély kapcsolatunkat, egy olyan kapcsolatot, mely értelmet ad egész életünknek, és ami szilárdan megtart bennünket közösségben vele, életünk legnehezebb és leggyötrelmesebb pillanataiban is.
Az Úrral való ezen kapcsolatunkat nem kötelességként vagy rendeletként kell értenünk. Olyan kapcsolat, amely belülről jön. Szívvel megélt kapcsolatról van szó, ami az Istennel való barátságunk, amit Jézus ajándékoz nekünk. Megváltoztatja az életünket és lelkesedéssel, örömmel tölt el bennünket. A jámborság adománya ezért mindenekelőtt hálát és dicséretet fakaszt bennünk. Ez pedig az istentiszteletünk és imádásunk legfőbb oka és értelme. Amikor ugyanis a Szentlélek megérezteti velünk az Úr jelenlétét és a teljes szeretetét irántunk, megmelegszik a szívünk, és szinte magától értetődően indít bennünket imádságra és liturgikus ünneplésre. A jámborság tehát szinonimája az igazi vallásos lelkületnek, az Isten iránti gyermeki bizalomnak és annak a képességnek, hogy szeretettel és egyszerűséggel imádjuk őt, ami az alázatos szívűek sajátossága.
A jámborság adománya gyarapítja bennünk az Istennel való kapcsolatunkat és közösségünket, továbbá arra indít, hogy gyermekeiként éljünk, ugyanakkor abban is segít minket, hogy kiárasszuk ezt a szeretetet másokra, és hogy elismerjük őket testvéreinknek.
A jámborság lelkével valóban képesek leszünk örülni az örvendezőkkel, sírni a sírókkal, közel lenni az egyedülállókhoz, az aggodalmaskodókhoz, képesek leszünk kijavítani a megtévedteket, megvigasztalni a megtörteket és segíteni a rászorulóknak!
Nagyon szoros kapcsolat van a jámborság és a szelídség között. A jámborság adománya, amit a Szentlélek ad nekünk, szelíddé, nyugodttá, türelmessé tesz bennünket, békében Istennel: vagyis szelídséggel mások szolgálatában.
„Kiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a Fogadott fiúság lelkületét kaptátok, melyben ezt kiáltjuk: Abba, Atya!” (Róm 8,14-15).
Kérjük az Urat, hogy a Lélek ajándéka győzze le félelmeinket, bizonytalanságainkat, nyugtalan, türelmetlen lelkünket, és tegyen bennünket az Isten és örömteli szeretete tanúivá. Közben imádjuk az Urat igazságban és felebarátaink szolgálatában, szelíden, olyan mosollyal, amit a Szentlélek ad nekünk örömmel. Adja meg a Szentlélek mindnyájunknak a jámborság mindezen ajándékát!
Ferenc pápa
Általán mindenki búr akart lenni. Az erősek, a markosok, az erőszakosak azonnal kinevezték magukat búr fölkelőkké, harcosokat toboroztak zászlójuk alá, s az a néhány fiú, aki tétovázott, elmélázott, a gyönge és csenevész, a természeti kiválasztódás és a többség rémuralma folytán, angol lett. Nekem is többnyire ez a szerep jutott. Ezt annak idején váltig szégyelltem. Nem is mertem bevallani senkinek. Csak most beszélem el, miután időközben sikerült tájékozódnom, hogy nem is olyan roppant szégyen ahhoz a néphez tartozni, mely megteremtette a szabadelvűséget, a világkereskedelmet, és olyan férfiakat ajándékozott a világnak, mint Hume, Newton és Shakespeare. Hogy a búrok mit műveltek azalatt, arról nincs tudomásom.
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!