Jézus keresztútja a te keresztutad is
NAGYBÖJTI KERESZTÚT 2024
Ráhangoló
Ez a keresztút meg akarja veled éreztetni újra, hogy Jézus a keresztet szeretetből vette magára és minden kor minden emberének a szenvedését viselte el, tehát a tiédet is, az Ukrajnából menekülők fájdalmát is. Megtanít arra, hogyan válaszolj Jézusnak. Minden testi és lelki fájdalmadat, a legkisebbtől a legnagyobbig, ajándékká kell tenned az Ő számára, hogy benned is folytassa szenvedését a világ megváltásáért.
Jézus, amikor fölkiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”, a szenvedés tetőfokára jutott, és ebben átérzi elszakadását az Atyától, amely a bűnös lélek állapotát jelenti. Jézus lelke elhagyatottságában átélte a bűnös és Istentől elszakadt emberiség fájdalmát, megérezte a legnagyobb fájdalmat, amelyet valaha is érezhetett egy ember.
Mi mindnyájan jelen voltunk Benne. Isten azt akarta, hogy Jézus, mint fő, foglalja össze az egész emberiséget, vagyis Titokzatos Testében Ő legyen a Fő, mi pedig a tagok.
Ha egy napon úgy érzed, hogy nem kellesz senkinek, hasznavehetetlen lettél, félig megbénult, gyógyíthatatlan betegség szakadt rád, és nem mutatkozik számodra kiút, jusson eszedbe a keresztet hordozó, megfeszített, elhagyott Jézus! Az a Jézus minden nehézségben eléd lép. Jusson eszedbe, hogy Őt kell átölelned! Egyesítsd szenvedésedet az övével! Örömet és békét találsz benne, ha látod, hogy egy kicsit hasonló leszel hozzá, ha egyesítheted fájdalmadat az övével és fölajánlhatod az Atyának.
Ez a megfeszített Jézus azonban nemcsak személyes bajaidban jelenik meg, hanem másokéban is. Megtalálod a szegényekben, megtalálod a betegekben, a magányosokban, az útvesztettekben, az elkeseredettekben, a menekültekben; mindenütt, ahol fájdalom van. Ezekben kell tehát szeretned Istent teljes szívedből és minden erődből.
Az Isten olyan keresztényeket kíván, akik nem kritikával és ítéletekkel akarják orvosolni a világ sebeit, hanem az Isten kezéből elfogadott kereszt iránti szeretettel akarnak a megváltás eszközeivé lenni.
Kötelezd el magad ma ezen a keresztúton a megfeszítettségre, a meghalásra, hogy összhangban maradj Isten rád vonatkozó tervével, és ne a saját akaratodat, hanem Isten akaratát akard teljesíteni.
.
Hogyan használd a keresztutat február 14-től?
Minden állomás szentírási részletekkel kezdődik. Amikor elolvastad, próbáld beleélni magadat Jézus helyzetébe! Mit érezhetett az adott helyzetben? Ez segíti az imádságban való elmélyülést.
Utána egy rövid elmélkedés következik. Majd arra kérlek, gondolj a saját életedre. Idézd fel azokat az emlékeket, amelyek az adott témához kapcsolódnak, hogy lásd, hogy amit Jézus megélt és amit te, az összekapcsolódik.
Ezt követően adj hálát Istennek mindazért, ami van és indulj el a cselekvés és a gyógyulás útján azzal, hogy elhatározod, min fogsz változtatni és mit fogsz csinálni.
A végén imádságok segítik a további elmélyülést!
Jó elmélkedést, üdvözítő keresztutat kívánok!
Vereb István
a Laudetur Kiadó igazgatója
***
MÉG NEM KÉSŐ!
HA SZERETNÉL ÖRÖMÖT SZEREZNI BARÁTODNAK, ISMERŐSÖDNEK, MUNKATÁRSADNAK, CSALÁDTAGODNAK, AJÁNLD NEKI EZT A NAGYBÖJTI KERESZTUTAT! Akár elküldheted számára ennek az oldalnak a linkjét is!
Ezen az oldalon feliratkozhat a keresztútra:
https://laudetur.hu/nagybojti-keresztut/
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!