Meghalok önmagamnak
NAGYBÖJTI KERESZTÚT 2022
12. Állomás: Meghalok önmagamnak
KEZDŐ IMA:
Dicsérünk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!
SZENTÍRÁSBÓL:
A hatodik óra táján sötétség támadt az egész földön. A kilencedik óráig tartott. A Nap elsötétedett és a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus akkor hangosan fölkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Ezekkel a szavakkal kilehelte a lelkét. A történtek láttára a százados Istent magasztalva mondta: „Ez az ember valóban igaz volt.” (Lk 23, 44-47)
Tarts egy kis csöndet! Próbáld beleélni magadat Jézus helyzetébe! Hogyan hatnak rád a Szentírás szavai?
Elmélkedés
Az Úr most hozza a legvégső áldozatát, amely minden eddigit felülmúl és betetőz: engedelmes a kereszthalálig. S ekkor kiadja lelkét.
Déli sötétség: valami teljesen egyedülálló és nem várt dolog történik a földön, de olyasmi, ami nem csak a földet érinti. Az ember megöli Istent!
Isten Fiát bűnözőként keresztre feszítették. Jézus az Atyához fordul, a huszonkettedik zsoltár első szavait kiáltja. Ez a szenvedés és az elhagyatottság kiáltása, ugyanakkor az „isteni győzelemben való bizalomnak”, a teljes bizalomnak, és a „dicsőség bizonyosságának” a kiáltása is (XVI. Benedek pápa)
Jézus kiáltása a történelem minden keresztre feszítettjének kiáltása, mindenkié, akit magára hagytak és megaláztak, a vértanúé és a prófétáé, mindenkié, akit megrágalmaztak és igazságtalanul elítéltek, aki száműzetésben vagy börtönben van. Az emberi kétségbeesés kiáltása, mely azonban a hit győzelmébe torkollik, a hitébe, amely a hitet örök életté változtatja. „Hirdetem majd nevedet testvéreimnek, és a gyülekezetben dicsérlek majd téged” (Zsolt 22,23).
Jézus meghal a kereszten. Ez Isten halála? Nem, hanem a hitről való legmagasztosabb tanúságtétel. A nagy sötétség közepén azonban lángra lobban a hit: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”
Emlékezés
Előfordult már, hogy el kellett veszíteni a saját akaratodat a másik ember miatt? Le kellett mondani valamiről, amit nagyon szerettél volna? Elveszítettél egy jó munkahelyet, egy szeretett hozzátartozót. Ez a „hétköznapi halál”, amelyet nap, mint nap gyakorlunk.
Tarts egy kis csöndet és idézz fel ilyen alkalmakat! Milyen érzéseket kelt benned egy-egy veszteség, amit átéltél?
Hála
El sem tudjuk képzelni, mennyire szeret bennünket az Isten. A kereszthalál volt az a cselekedete az Úrnak, ahol ezt megízlelhetjük. Beteljesedett a nagy áldozat! Ez azt jelenti, hogy meg vagyok váltva, Isten fia vagyok és az örök boldogság várományosa. Alig tudjuk felfogni.
Fogalmazzuk meg hálánkat a saját szavainkkal!
Gyógyulás, cselekvés
Amikor bármilyen szenvedést élek meg, bármilyen kudarc, veszteség ér, gondoljak arra, hogy az Úr az én fájdalmamat is hordozta, azt is felvitte a keresztfára. Van remény számomra is! Van értelme minden bajnak! Így próbáljak hozzáállni az életem küzdelmeihez!
Tartsak egy kis csöndet és határozzam el magam!
Imádság
Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől? Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet. Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik. Atyáink benned reménykedtek, reméltek, s te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak és nem csalatkoztak. De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje. Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és csóválja fejét. „Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!” Te hoztál elő az anyaméhből, jóvoltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén. A tiéd vagyok kezdettől fogva, anyám méhétől fogva te vagy az én Istenem. Ne maradj távol szükségemben, légy közel, mert sehol sincs segítség! Hatalmas tulkok vesznek körül, Básán bikái körülfognak. Szájuk kitátva, mint zsákmányra éhes ordító oroszláné. (…) Ne maradj hát távol, Uram, te vagy segítségem, siess mentésemre! Mentsd meg lelkemet a kardnak élétől, a kutyák karmából ragadd ki életemet! Szabadíts ki az oroszlán torkából, védj meg engem, szegényt, a tulkok szarvától! (22. zsoltárból részlet)
Záró ima
Miatyánk, Üdvözlégy
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek …
***
HA VAN OLYAN GONDOLATOD, SAJÁT ÉLMÉNYED, AMIT SZÍVESEN MEGOSZTANÁL VELÜNK EZEN KERESZTÚTI ÁLLOMÁSSAL KAPCSOLATOSAN, ÖRÖMMEL VESSZÜK !
HA SZERETNÉD, HOGY A KERESZTÚTON ELMÉLKEDŐK IMÁDKOZZANAK ÉRTED VAGY A TE SZÁNDÉKODRA, ÍRD IDE A HOZZÁSZÓLÁSHOZ AZ IMASZÁNDÉKODAT!
Korábbi stációkat itt nézheted meg:
1. stáció / 2. stáció / 3. stáció / 4. stáció / 5. stáció / 6. stáció / 7. stáció / 8. stáció / 9. stáció / 10. stáció /
11. stáció /
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!