Hónapok óta nem esett egy csöpp eső sem. A falu határában már cserepesre száradt a föld. Az emberek az idei termésről már lemondtak, de lassan a kutak is teljesen kiapadtak, így az ivóvíz is fogytán volt. A szárazság már a jószágok, sőt az emberek életét is veszélyeztette.

A falu plébánosa könyörgő imanapot hirdetett, hogy a nagy megpróbáltatásban közös erővel kérjék az Isten segítségét. Mivel a templomba nem fértek volna el, a templom előtti térre hívta össze az embereket. Azok jöttek is hosszú sorokban a megjelölt napon. Számosan magukkal hoztak kisebb tárgyakat, amelyek a vallásosságukat voltak hivatottak kimutatni: rózsafüzéreket, szentképeket, Bibliát, imakönyvet, néhányan még kisebb Mária szobrokat vagy Jézus szobrokat is.

A plébános arca azonban csak akkor derült fel, amikor a tömegen végigjártatva tekintetét, pillantása megpihent egy első sorban ücsörgő kislányon, aki a legnagyobb komolysággal egy piros esernyőt tartott az ölében.

Róm 4, 17-22
Mert hitt (Ábrahám) abban, aki életre kelti a halottakat, és létre hívja a nem létezőket. Ő a remény ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz, az ígéret ugyanis így szólt: „Így lesz nemzetséged.”
Ez szolgált megigazulására.

A hit szép példája a mai nap ünnepeltje: Szent József is.
Lehet, hogy másképp képzelte el az életét. Már az esküvője sem volt olyan, amilyet szeretett volna.

Egyszer Gyulay püspök úrtól hallottam Máriáról szóló prédikációjában, hogy „nincs kivétel”. Máriának, Józsefnek és korábban Ábrahámnak is (és még lehetne sorolni) teljesen másképp alakult az élete, mint ahogy korábban valószínűleg megálmodta. Az Úr velük sem kivételezett. Azzal, hogy Isten szavát követték, hittek benne, nem lett könnyebb az életük, de teljesebb és boldogabb lett.


TIPP:

A történetben a kislány hozzáállása, viselkedése számomra megdöbbentő. Szerintem ez az igazi hit, ez a feltétel nélküli bizalom. A Te életedben volt már olyan eset, amikor ennyire megnyilvánult a hited? A mai napon hogyan tudnád megmutatni az Isten iránti feltétlen bizalmadat?

4 válaszok
  1. Koósz Lászlóné
    Koósz Lászlóné says:

    Elnézést, de nekem úgy tűnik, hogy valami kimaradt.
    A kislány az ölében tartott egy piros esernyőt és azután mi történt? Nálam a történet nem folytatódik.
    üdvözlettel

    Válasz
    • Vereb István
      Vereb István says:

      Kinek volt az emberek között hite abban, hogy ha esőt kérnek Istentől, akkor megkapják? A kislánynak, mert ő esernyőt hozott magával. Hiszen ha esik az eső, akkor esernyőre van szükség, hogy ne ázzon meg.

      Válasz
      • Koósz Lászlóné
        Koósz Lászlóné says:

        Köszönöm a választ, így megértettem,nem jutottam el magamtól a megoldásig. Ez azt bizonyítja számomra, hogyha fáradtan elolvasunk valamit egyszer-kétszer nem mindig elég, addig kell olvasni, akár másnap is, amíg meg nem értjük.
        Köszönöm.

        Válasz
  2. Pintér Ibolya
    Pintér Ibolya says:

    A történet ismét tamulságos és gyönyörű. Oly sokan hisznek, mégis a hit egy szuverén dolog. Isten és én közöttem.❤

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük