Az ezredfordulót követő néhány évig Szin János sikeres vállalkozó volt. Mesés otthonából nem hiányzott a fedett úszómedence, a konditerem és egy földalatti lőtér is volt házában. Volt olyan év, amikor három luxusautót vásárolt. Imádott vadászni, ehhez a hobbijához nagyon drága, képzett vadászkutyákat vett Belgiumból és Angliából. 100 hektáros farmján lovakat tartott, olyan életet élt, amiről álmodni sem mert korábban. Aztán elérkezett 2002.

„Álltam az ablak előtt és tartottam a kezemben a leletet, melyen agydaganatot diagnosztizáltak nálam. 34 éves voltam, nagyon élni akartam. Tudtam, hogy agydaganatom van, de nem tudtam, hogy mennyi van hátra az életemből. Alkudoztam a jó Istennel, kértem, hogy gyógyítson meg, odaadom az összes vagyonom az egészségemért, csak még láthassam felnőni a gyerekeimet. Amolyan átlagos hívő voltam akkoriban, olyan, aki csak akkor fordul az Úrhoz, amikor bajban van”.

Szin Jánost megműtötték, a daganat jóindulatú volt. Néhány évig még szednie kellett gyógyszereket, de ma már egyet sem szed. „Megkaptam az Úrtól, amit kértem. A műtét után pár évvel elvesztettem a vagyonomat. Kérésemnek megfelelően az üzlet megkötetett: az egész vagyonom az egészségemért…”

Szin János jó hat-hét éve készített egy listát azokról a dolgokról, melyeket meg kívánt valósítani, mert pontosan meg akarta tervezni a jövőjét. Fél éven át hetente egyszer-kétszer meglátogatott egy pszichológust, hogy segítsen ebben. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy ráébredjen: az életnek a szépsége az, hogy nem tudjuk, mi történik holnap.

„A beszélgetések segítettek megérteni, hogy egy évben csak két nap van, amikor nem tehetünk semmit azért, hogy jobb életünk legyen: a tegnap és a holnap.”

A medvepásztori munka lehetősége Böjte Csaba ferences rendi szerzetes ötlete nyomán született meg. Csaba testvér úgy gondolta, hogy jót tennének ezek a lesek a tusnádfürdői gyermekotthonban lakó gyermekeknek és a székely embereknek is: hadd lássák, nem muszáj külföldre menni dolgozni, a szülőföldjüknek is vannak természeti értékei, szépségei, amit a világ minden részéről ide látogató turisták ámulattal csodálnak. A szerzetes Máté Bence világhírű természetfotóssal – aki a világ több országában épített leseket, Magyarországon például madásrlest – osztotta meg elképzelését, akinek megtetszett az ötlet, és elfogadta a felkérést.

A betegségből felépülve, a tönkrement vállalkozások, a tekintélyes vagyon elúszása után évekkel később a világhírű természetfotós – akit 20 éves ismeretség fűz Szin Jánoshoz – kereste meg a szentesi férfit az Erdélyben létrehozandó medvelesek helyszínének kiválasztására, kivitelezésére és működtetésére, melyre ő igent mondott.

„Kiköltöztem Tusnádfürdőre, és Csaba testvér gyermekotthonában laktam az első félévben. A munka abból áll, hogy meg kellett keresnem a környéken a fotós lesek létesítéséhez a legjobb helyszíneket. Hónapokig csak az erdőt jártam. Miután megtaláltam a helyszíneket, elkezdtük építeni az első lest. Miután felépült, két hónapig minden délutánt a lesben töltöttem, hogy megfigyeljem a medvék mozgását. A Szent Anna-tó közelében Bálványostól néhány kilométerre lakom a hegy tetején, mindentől távol.”
2017-ben elkészült az első les. Mikor a medvepásztor szinte minden medvét “név szerint” ismert, és biztos volt abban, hogy minden nap megjelennek, megnyitották a lest a turisták számára. Azóta túrákat vezet, medvét mutat az érdeklődőknek. Akkor is elmegy a nagy népszerűségnek örvendő leshez, ha esetleg nincs vendég.

„Sok dolog átértékelődött számomra. A pénz már nem játszik akkora szerepet az életemben. Az vitathatatlan, hogy a boldogsághoz szükség van egy minimális pénzre, de az vitatható, hogy hányadik helyen kell említeni a fontossági sorrendben? Számomra az egészség volt az első helyen, mindaddig, amíg Csaba testvérrel erről beszélgettem. Ő azt mondta, szerinte a boldogság a legfontosabb. Mesélt nekem egy nagyon boldog emberről, aki évek óta tolókocsiban ül. Boldogság, egészség, család, barátok, szeretet – mind-mind megelőzi a vagyont. Nincs az a pénz, amiért odaadnám ezeket.”

Az egykori gazdag és sikeres üzletember mesebeli helyen él, azt csinálja, amiről gyermekkoromban álmodott. Bár vagyona nincs, boldog és egészséges medvepásztor Erdélyben, a Hargita bércein, immáron a családdal együtt. Ő ezt röviden így foglalja össze:

„Imádom Erdélyt, imádok a medvék között élni, imádom, amit csinálok. Úgy érzem, hogy enyém a világ legjobb munkája.

Ter 17,7-8
Szövetséget hozok létre köztem és közted, majd utánad utódaid Istene leszek. Neked és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.

Az Úr elhalmoz bennünket minden jóval, amire csak vágyhatunk. Megkapjuk azt a békét, amit csak Isten képes megadni számunkra – ahogyan Szin János esetében is. Ehhez csak azt kell tennem, hogy meghalok magamnak, hogy Isten élhessen bennem. Erről szól a húsvét is!


TIPP:

Mit tehetek MA azért, hogy jobb legyen, Isten akarata szerinti legyen az életem? Mire indít a lelkiismeretem?

3 válaszok
  1. Stolczenbergerné Ruff Magda
    Stolczenbergerné Ruff Magda says:

    Örömmel követem a naplót!
    Az imádás egyedül Istent illeti, se vadászat, se Erdély, se medvék nem méltók rá.
    Féltem a manapság különösen gyakori, nem helyes használata miatt.

    Válasz
  2. Fábián Ágnes
    Fábián Ágnes says:

    Engem a nyitott szív szavára. Arra, hogy figyeljek jobban RÁ! Az unokámnak ma lelki napja volt a Fráter Gimnáziumban. Tanúságtételre kérte meg a hitoktatója, másik 7 fiatallal. Hatalmas örömöm van a 16 éves Benjaminomban. Ezek az örömök a lényegesek, meg az elcsendesedés, ami jó érzést hoz magával.

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük