Hibázásokból megérteni a lényeget, avagy a bénázásaim elsegíthetnek-e egy békésebb élethez önmagammal
Ez a történet csupán egy abból a sokból, amiket már átéltem figyelmetlenségemnek köszönhetően. Mégis újra és újra gazdagítottak.

Lélekben már itthon voltam Magyarországon. Megbeszéltem a családommal, hogy egy kisbusszal feljönnek Pestre, felvesznek, és együtt pihenünk 3 napot egy Eger melletti kis faluban, ahol a lakosok 80 százalékának a vezetékneve egyben a helység neve is, immár évszázadok óta. Június vége volt. Éppen csak befejeztem a vizsgaidőszakot Rómában, a Gergely Egyetemen. Közben pedig már egy októberi jezsuita találkozóra foglaltam le repülőjegyeket. Éreztem, hogy elfáradtam, de ez a fáradtság, a jól végzett munka fáradtsága volt. Örömöt, és békét adott.

Eljött az indulás napja. Egy rendtársam kikísért a villamoshoz. “Honnan is indul a repülőd?” – kérdezte. “Fiumicino” – vágtam rá habozás nélkül. Elérve a Roma -Trastevere vasútállomást, felszálltam. Figyeltem az embereket, és készültem hazafelé. Jó időben kint voltam a reptéren. A kivetítőn elkezdtem keresni a járatomat, de csak Bukarestet láttam kiírva. “Hát már Budapestet sem tudják leírni rendesen?” – mérgelődtem.
Aztán hirtelen jelzőfény gyulladt fel bennem: gyors mozdulattal elővettem a kinyomtatott repülőjegyet és még egyszer elolvastam a reptér nevét: Ciampino. Szívdobogás lett úrrá rajtam, és hirtelen leizzadtam. Két gondolat feszített: “Hogyan tudtam ennyire elnézni az indulás helyét? Lehet, hogy mégsem töltjük együtt a hétvégét?” Aztán már csak azt éreztem, hogy ez van, és, hogy megteszem, amit tudok. Egy gyors fohász, aztán vissza a vasútállomásra! Épp indult egy vonat, éppen a megfelelő állomásra, ahonnét éppen a megfelelő busz indult a megfelelő repülőtérre. Aztán megérkeztem. “Becsekkoltam.” A repülőjárat indulásáig még maradt egy fél órám. Régen éreztem ekkora hálát, örömöt. A körülöttem elhangzó bosszúságok “De …meleg van, olyan lassan megy a sor, már megint késik a járat…” erejüket vesztve keringtek körülöttem.

Azt éreztem, éltem meg, hogy az élet az valami gyönyörű. Újból rátaláltam arra a felismerésre, hogy számít az a lelkület, ahogyan élem az életemet, hogy meghatároz az, amire figyelek: Vajon csak azt veszem-e észre ami nehéz, ami fájdalmas, ami lehúz, vagy mindezt elfogadva, tudomásul véve felfedezem-e ezekben a tapasztalatokban azt a szépet és jót is, ami bennük van, netán esetleg még a napi kellemetlenségeimben is keresem-e az értéket, azt, ami épít, gazdagít. Tőlem függ, hiszen megragadhatok a saját és/vagy mások hibáztatásában vagy kereshetem azt, amiért hálás lehetek, ami örömöt ad, legyen az egy napfelkelte, egy jó beszélgetés, egy reggeli kávé, vagy éppen az, hogy a figyelmetlenségem ellenére mégis csak itt vagyok a reptéren, és hamarosan indulok hazafelé.

Forrás: jezsuita.blog.hu

GONDOLAT:
Élt már át hasonló helyzetet? Mikor érezte a Gondviselés “vezetését”?

3 válaszok
  1. Szalainé Kiss Judit
    Szalainé Kiss Judit says:

    Nagyon sokszor éreztem az Isten gondviselő szeretetét és a Szűzanya anyai jóságát, ahogy a gondjainkban segít. Én nagyon hamar elcsüggedek, de utólag mindig elgondolkodok, milyen hatalmas Isten terve és milyen jól tudja irányítani mi jó Nekem, Nekünk. Az utóbbi években elég nehéz helyzetbe kerültünk,főleg anyagiakban, bár ez a mi döntésünk is volt. Egymás után jöttek a döntéseinket még jobban nehezítő anyagi dolgok, de valahogy mindig tudtunk előre lépni. A visszapillantást a fiamnak köszönhetem, hogy rámutatott a Jóisten mennyire velünk volt, Sokszor elgondolkodom, hogy, Isten milyen jó rendező, tudja mi jó nekünk.Tudom sokkal nagyobb hitre, reményre és szeretetre van szükségünk. Ezeket szoktam kérni, mert ezek a jó felé vezetnek a teljes ráhagyatkozás Istenre, aki megmutatja a helyes utat, csak ezt nekem kell észrevennem és rátalálnom a szűk kis ösvényre.

    Válasz
  2. Bergmann János
    Bergmann János says:

    Sokszor tapasztaltam, tapasztaltuk meg azt, hogy “az én gondolataim nem a ti gondolataitok…” Meg a “Legyen meg a Te akaratod…” helyett legyen ahogy én szeretném. Személyes esetek – és közösségben történtek egyaránt… Hogy milyen jó és boldogító, ha rábízzuk magunkat Istenre. Szervező és vezető atyánk szinte naiv humorral mondja, amikor kisebb problémák jelentkeznek – IFI-sekkel külföldi úton vagyunk – “Majd az Isteni Gond-viselés ..” .. A nagyvárosban a villamoson maradt a táska, benne útlevelek, pénzünk Amikor kellene: nincs a táska! .Nem akár milyen ijedtség lett bennünk… A szállodában, elmondtuk mi van. Telefon – Rendőrségre – Jön a válasz a villamos garázsból: leadták a táskát a rendőrségen… HÚÚÚ!
    Hányszor akartam valamit csinálni – és jól, természetesen… csődöt mondtam. De az ügyet egészen másképpen rendezte el az Isteni Gondviselés.. Jól -mert nem az én akaratom volt a helyes…. Az egész élet ilyen…..

    Válasz
  3. Dr.Gáll Ágnes
    Dr.Gáll Ágnes says:

    Igen,már nagyon sokszor éltem át hasonló helyzeteket amikor a JÓ ISTEN kegyelme,a SZŰZ ANYA védelme és az ANGYALOK segítsége oldott meg.
    Hála és köszönet mindenért, amit megéltem ,amit kaptam és amitől megóvtak engem és a családomat!
    Amen.

    Válasz

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük