Néha el vagyok foglalva a saját bajaimmal. Az is lehet, hogy néha jól esik, ha sajnáltatom magam, mintha csak rajtam múlna minden. Mintha számot sem vetnék azzal, hogy létezik Valaki, aki több nálam, aki bennem akar munkálkodni.
Az ember – én is – olyan, hogy szeretne minél kevesebb erőfeszítésből elérni dolgokat. Szeretek minél kevesebb nehézséggel találkozni. Ha előkerül valami probléma, hamar előjönnek különböző félelmek is.
A kismadár is ilyen ebben a kisfilmben:
Egy reggel bátortalanul megnyomta valaki a plébánia csengőjét. A pap kinyitotta az ajtót, de rögtön hátra is lépett kettőt, amint meglátta az érkezőt. Egy szakadt, toprongyos alak álldogált az ajtóban, koszos, tépett ruhában, borostásan, büdösen.
Hónapok óta nem esett egy csöpp eső sem. A falu határában már cserepesre száradt a föld. Az emberek az idei termésről már lemondtak, de lassan a kutak is teljesen kiapadtak, így az ivóvíz is fogytán volt. A szárazság már a jószágok, sőt az emberek életét is veszélyeztette.
Ha meghalunk önmagunknak, annak, ahogyan mi gondoljuk el a saját életünket és engedjük, hogy Isten formáljon bennünket, akkor boldogok leszünk. Persze, tudom, ezt nagyon könnyű így leírni.
De itt van egy történet, amit a minap a Magyar Kurírban olvastam, és pontosan a búzaszem elhalásáról szól.
Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta.
A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek.
A szülők egy alkalommal meglepődve látták, hogy négyéves kislányuk egy nagy, fekete sztk-s szemüvegkeretben pózol a szoba közepén.
– „Hát te? Talán szemüveges szeretnél lenni?” – kérdezte mosolyogva az anyuka.
Mi tett Mózes, amikor látta, hogy a nép rossz útra tért? Alkudozott az Úrral. Mindent megtett annak érdekében, hogy az Úr megkönyörüljön a népén, bár a nép nem akar Isten útján járni.
Sanyi éppen a házi feladatát körmölte a szobájában az íróasztalkája fölé görnyedve. „Mennyire vagyok áldozatkész?” – ezt a címet viselte a fogalmazás, amit egy oldalban kellett kifejtenie.
Szebbnél szebb, jobbnál jobb dolgok jutottak az eszébe.
38 évnyi várakozás – azért ez nem semmi. Nálam is előfordul, hogy akár évekig hordozok sebzettségeket, terheket, amelyekből jó volna „meggyógyulni”, de valahogy nincs erő, szándék, valódi elhatározás. Csak olyan „unalmas” beletörődés. „Úgy sem lehet mit tenni” – hozzáállás.
Jézus tőlem is megkérdezi: Meg akarsz gyógyulni?